A jövőben összehangolják feladataikat a megye kórházai, hogy hatékonyabbá tegyék a betegellátást, és 2019 végére Magyarország legerősebb régiójává váljon Heves megye egészségügyi szempontból – hangzott el csütörtökön Egerben, ahol öt megyei kórház felsővezetői kara konzultált évek óta először.

Dr. Vácity József, az egri Markhot Ferenc Kórház főigazgatója arról beszélt: évek óta nem volt közös tárgyalása a megye kórházaknak, a mai találkozón azonban megállapodtak arról, hogy megőrizve az intézményi függetlenséget szorosabban együttműködnek a hatékonyabb betegellátás érdekében.

talalkozo01

Vácity József kiemelte: az egri, a gyöngyösi, a hatvani, a parádi és a mátraházai kórház azért fogott össze, hogy a megye minden intézményében a betegágyig kísérje páciensét a háziorvos, illetve 2019 végére Magyarország legerősebb régiójává váljon Heves megye egészségügyi szempontból. Intézményeink összehangolják feladataikat, eseményeiket és kommunikációjukat, illetve ha van lehetőség rá, közösen pályáznak – tette hozzá.

talalkozo06

A találkozón dr. Weisz Péter, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház igazgatója, dr. Rabóczki Anita, a Parádfürdői Állami Gyógyintézet igazgatója, dr. Stankovics Éva a hatvani Albert Schweitzer Kórház igazgatója és dr. Urbán László, a Mátrai Állami Gyógyintézet igazgatója vett részt felsővezetői karával.

Tekintsd meg képgalériánkat az eseményről: