Kiugróan magas hozam ígéretével szédített többeket az a 69 éves nő, aki már nem először követett el hasonló bűncselekményeket, és akivel szemben most az Egri Járási Ügyészség emelt vádat folytatólagosan és üzletszerűen, jelentős, illetve nagyobb értékre elkövetett többrendbeli csalás bűntette miatt.


A vádirat szerint a nyugdíjas korú csaló 2017 nyarán tett ígéretet Egerben egy nőismerősének arra, hogy a pénzét egy – általa kitalált – Péter utónevű bankszakember közreműködésével befekteti, adott esetben akár meg is duplázza. A sértett ennek reményében az elkövetkező egy év során összesen több mint hétmillió forintot adott át a nőnek, aki azt befektetés helyett folyamatosan csak költötte. Annak érdekében, hogy a csalást leplezze, és további összegekhez jusson, a vádlott azt állította, hogy a brókernél
lévő pénz uzsorásokhoz került, akiktől csak újabb anyagi források biztosításával lehet azt visszaszerezni és kamatoztatni.

A terhelt ebben az időszakban hasonló hazugságokkal másokat is megtévesztett a hevesi megyeszékhelyen, aminek réven további, tízmillió forintot meghaladó összegű készpénzhez jutott azt követően, hogy felbátorodva végül akár milliárdos nagyságrendű nyereség hamis ígéretével hitegette a naiv sértetteket.


A nő csalás bűntette miatt korábban már két ízben állt bíróság előtt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság mindkét alkalommal végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki vele szemben.

Az Egri Járási Ügyészség most – előéletére is figyelemmel – azt indítványozta a vádiratában, hogy a járásbíróság az előkészítő ülésen ítélje 6 év börtönre a beismerésben lévő elkövetőt, emellett rendelje el a korábbi felfüggesztett szabadságvesztés büntetéseinek a végrehajtását, valamint bírálja el érdemben a sértettek által bejelentett polgári jogi igényeket

Heves Megyei Főügyészség

Címlapkép: Illusztráció