Nőügyekkel nem foglalkozom – így kommentálta a miniszterelnök az egri születésű washingtoni nagykövet, Szemerkényi Réka leváltását.

Nyáron hazarendelik Washingtonból Szemerkényi Réka nagykövetet – tudta meg az atv.hu kormányzati forrásból. A stratégiai jelentőségű állomáshelyen Magyarország képviselője Szijjártó Péter miniszter helyettese, Szabó László lehet.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kedden az MTI érdeklődésére megerősítette: a nyáron váltás lesz a washingtoni nagykövetség élén, mert új amerikai elnök lépett hivatalba.

“Az Amerikai Egyesült Államok új elnöke teljesen új politikát folytat, amely új politikai és új gazdasági feladatok elé állítja a magyar diplomáciát”.

Szemerkényi Réka alkalmasságát a kinevezésekor, 2015 februárjában senki sem vonta kétségbe, a fagypontra esett magyar-amerikai kapcsolatok rendbehozását várták tőle az Obama-adminisztráció alatt is. Donald Trump elnökké választása után most februárban a kormányközeli Figyelőnek adott interjújából az derült ki: “be vannak kötve a Fehér Házba”, az amerikai elnökkel már háromszor találkozott.

Ez annak volt köszönhető szerinte, hogy korábban mindenki azt hitte, hogy a demokrata Hillary Clinton fog nyerni, Donald Trump elnökségére nem is készültek, amit most azzal próbálnak behozni, hogy nagy cégeket bérelnek fel kapcsolatépítésre. 

Orbán Viktor miniszterelnök Colleen Bell-el és Szemerkényi Rékával

Szemerkényi Réka februárban arról is beszélt, hogy lesz-e Orbán-Trump találkozó. Nagyon úgy néz ki, hogy egyelőre nem – mondta akkor, megjegyezve, hogy “egy ilyen világhatalomnál vannak olyan nagy ügyek, melyek meghatározzák az elnök naptárát, a kereskedelmi kapcsolatok, Kína, a Közel-Kelet”.

Az atv.hu információi szerint a kormányban volt, aki most nehezményezte, hogy

“az atlantista Szemerkényi Réka, a diplomáciai csatornákat nem használta ki eléggé, hogy az amerikai külügyminisztériumot “kellőképpen tájékoztassa” a lex CEU-ról, a felsőoktatási törvény módosításáról és megvilágítsa az amerikai State Department számára, hogy egy legitim és nem diszkriminatív szabályozásra készül az Orbán-kabinet.”

Orbán Viktor nem cáfolta, hogy júniusban visszahívják Szemerkényi Rékát. A hírportál kérdésére a miniszterelnök a parlament folyosóján modolyogva azt mondta, “nőügyekkel nem foglalkozom”.

(atv.hu)