A járvány legnehezebb hete következik a kormányfő szerint.

Várhatóan a legnehezebb hét elé nézünk, hangsúlyozta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban vasárnap.

A reggeli interjúban elmondta: 16 és fél millió emberre elegendő megrendelt vakcina áll rendelkezésre, mert arra is föl kellett készülni, hátha a határon túl nem lesz elég vakcina, de minden magyart be kell oltani.

„Mi magyarok kezdünk kiegyenesedni, 3 millió fölé ment a regisztrálók száma”

– fogalmazott Orbán.

Arról is beszélt, azt a kérdést kellett megoldani, hogy a regisztrálás idősorrendjében oltunk kortól függetlenül, vagy a később regisztráló időseket a fiatalok elé engedjük. Végül az utóbbit választották:

a később regisztráló idősebbeket előre veszik a sorrendben.

„A hajnal előtti legsötétebb pillanatait éljük át” – fogalmazott Orbán, aki szerint megvagyunk, nem kell külföldről kérni segítséget kórházi ellátásban, sőt, mi fogunk tudni segíteni másoknak.

MTI