Július 1-től minden olyan számlát lát az adóhivatal, amelynek az áfa-értéke eléri vagy meghaladja a 100 ezer forintot.

A jogkövető, az átállásban partnerként közreműködő vállalkozásokat azonban nem éri joghátrány, ha az általuk használt számlázó-program esetleg még nem képes az online adatszolgáltatásra.

A NAV tehát július 31-ig nem bírságolja a mulasztást, ha a vállalkozás már regisztrált az Online Számla rendszerben és a számlaadatok az időszak végéig, utólag megérkeznek az adóhivatalhoz.

A vasárnap induló online számlázás a gazdaságfehérítés újabb fontos állomása – hangsúlyozta Varga Mihály. A pénzügyminiszter kifejtette: az adóhivatal rendelkezésére álló számlaadatok kockázatelemzések és ellenőrzések széles körű lefolytatására adnak lehetőséget, jelentőségük pedig azok azonnaliságában és automatikusságában rejlik.

Ez azt jelenti:

“az információ már a bevallások beérkezése előtt a hatóság rendelkezésére áll, így számos csalás felderítését teheti eredményesebbé akkor is, ha a bevallások beérkezéséig az érintettek esetleg már nem elérhetők.”

– emelte ki Varga Mihály. Hozzátette: a bevallások ugyanis a korábbi időszakokról adnak számot, így a csaló vállalkozók kétes ügyleteiről, például a fiktív számlakiállításáról eddig csak utólag értesült a NAV.

(MTI)