Ömlik a közpénz Orbán köreihez “egyedi döntések” alapján

Belföld, Kiemelt

Még átláthatatlanabbá tette a Magyar Turisztikai Ügynökség a Kisfaludy-programban kifizetett vissza nem térítendő állami támogatások nyilvántartását. 

Februárban derítette ki a 24.hu, hogy fű alatt osztja az adófizetői százmilliókat a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Akkor egyedi döntésekre hivatkozva osztott akár több százmillió forintos támogatásokat a Guller Zoltán vezette Magyar Turisztikai Ügynökség. A vissza nem térítendő támogatások megszerzését célzó kérelmek közös jellemzője, hogy azokat nem nyilvánosan meghirdetett pályázati felhívásra nyújtották be. Ilyen „egyedi pályázat” útján nyert több mint 800 millió forintot Zoób Kati divattervező, míg Balatonboglár fideszes önkormányzata több mint egymilliárd forint támogatást igényelt. A Tiborcz István volt üzlettársához köthető bodajki kastély is az eddig titkolt közpénzcsap révén újulhat meg, bár az MTÜ a másfél milliárd forintos támogatási kérelemből egyelőre csak 31 millió forint odaítéléséről tájékoztatott. Több mint nyolcvan hasonló pályázat létezhet, de a turisztikai ügynökség csak annak a hatnak az adatait tette fel honlapjára, amelyekre konkrétan rákérdezett a 24.hu.

Most újabb részletek derültek ki a titkolt közpénzcsapról. Nem meglepő módon a miniszterelnők faluja és legfőbb bizalmasa Mészáros Lőrinc balatonfüredi “kempingjébe” is ömlöttek a százmilliók. Felcsút szintén “egyedi döntés” alapján megkapta a remélt csaknem másfél milliárd forintot. A város tulajdonában lévő, de Mészárosék üzemeltette kemping területén pedig jelenleg is építik a 142 hajó fogadására alkalmas kikötőt közel kétmilliárd forint uniós pénzből, valamint itt húzzák fel azt a 66 szobás, négycsillagos hotelt, amelyre 1,7 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott Szabadics Zoltán SZ. Z. Szállodafejlesztő Kft.-je. Balatonfüred fideszes önkormányzata nem csak kempingfejlesztésre kapott egyedi támogatást, hárommilliárd forintot megítéltek a város új kulturális negyedének kialakítására is.