Fotó: Keller Richárd
Jövő héten, kedden átadják a 17 millió forintból létrehozott szolgáltató központot.

Februárban írtunk arról, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet megyei bázisa nyílik meg az egri Felsővárosban. A szociális fejlesztő központot Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó szorgalmazta.

A segélyszervezet most arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy november 7-én , kedden felavatják az intézményt, mert az egri önkormányzatával folytatott szoros együttműködésnek köszönhetően mára befejeződött a hiánypótló szolgáltatásoknak otthont biztosító felsővárosi épület felújítása, megtörtént a helyiségek felszerelése és felállt a szociális szakemberekből álló munkatársi csapat is.

A segélyszervezet tervei szerint az új központban elsőként Pszichiátriai Betegek Nappali Intézményével bővül a város ellátórendszere, később pedig további közösségi és fejlesztő tevékenységek is elindulnak majd. 

Fotó: Keller Richárd

 A helyiek egyébként szolgáltató házként ismerik ezt az épületegyüttest, s a felújítás után ez az objektum valóban visszanyeri eredeti funkcióját, hiszen immár itt működik az értelmi fogyatékosok nappali foglalkoztatója, a lakossági információs központ, egy gyógyszertár, s ide kerül az Ökumenikus Segélyszervezet új bázisa is.

Így tovább bővül Eger szociális ellátó hálózata, így nagyobb támogatást kapnak a rászoruló családok az egri önkormányzat reményei szerint.

EZ IS ÉRDEKELHET

Nem fogod elhinni, mi nyílt Egerben a Felsővárosban