Fotó: Markhot Ferenc Kórház
A korábbi évek hagyományainak megfelelően az idei nyáron is megszervezte a Markhot Ferenc Kórház a dolgozók gyermekeinek nyári napközijét.

Három egyhetes napközi várja a jelentkező gyerekeket július 3-7, július 17-21 és július 31-augusztus 4. közötti időszakokban.

Hétfőtől csütörtökig reggel 7 órától 16 óráig szakemberek foglalkoznak a gyerekekkel, akik különböző programokon vesznek részt. Többek között strandolás, múzeum látogatás, Mezőkövesden a tájház megtekintése, a Városi Televízió stúdió munkájával való ismerkedés szerepel a programok között.

A kórház munkatársai – Hankáné Kovács Petronella, Krattingerné Lubai Kinga, Orosz Hajnalka, Somoskői Edina és Sütő Ferencné – gondoskodnak a gyerekekről és szervezik a szabadidős foglalkozásokat.