Mint a Heol-tól megtudtuk, csipkebogyóból készült finomságokkal, kézműves termékekkel, koncertekkel  is várták a látogatókat vasárnap Szarvaskőben, a Csipkebogyó Fesztiválon.

Az eseményre az ország számos pontjáról érkeztek látogatók, akadt, ahonnan busszal utaztatták az érdeklődőket. A program délelőtt környékbeli csoportok fellépésével indult, kora reggeltől készült a friss, illatos csipke lekvár, és különféle bemutatókkal, kiállításokkal is készültek a szervezők.

A rendezvénysorozat keretein belül egy megállapodás is született, az ukrajnai Nagybereg és a romániai Kalotaszentkirály településekkel kötött a falu Testvérfesztivál megállapodást.

– Kiderült, hogy az említett településeken szintén nagy hagyománya van a csipkebogyóból készült finomságoknak, mindkét helységben rendeznek csipkebogyó-fesztivált. Felvettük egymással a kapcsolatot, és kiderült, ugyanazon értékek mentén szervezzük a programunkat, ezért egy közös megállapodás mellett döntöttünk. A jövőben szeretnénk minél többször ellátogatni egymáshoz, és a jó gyakorlatainkat is megosztjuk majd, még az is szóba jöhet, hogy egy időben rendezzük majd meg a fesztiváljainkat – árulta el lapunknak Szabóné Balla Marianna településvezető. (Heol.hu)

A fesztivál keretein belül a településen forgatott Isten hozta Őrnagy Úr! is szerepet kapott, a szervezők egy kvízzel készültek a látogatóknak, akik a film egy napra megelevenedett szereplőitől kérhettek segítséget ehhez. De volt még tombola, és gyermekprogramok is, minden látogató talált a kedvére való szórakozási lehetőséget. / Süli K. /

A képgalériát megtekintheted ITT.

Címlapkép: Márkus Attila

Fotók: Márkus Attila

Forrás: Heol.hu