Holló Balázs, egri úszónk mindösszesen 17 évesen kijutott a riói olimpiára, Cseh László Michael Phelpsel, Chad Le Clossal együtt ezüstérmes lett 100 pillangón, az egri pólósoktól “hemzsegő” magyar férfi válogatott fölényesen győzött Japán ellen, valamint Antal Dórának és  Czigány Dórának köszönhetően női vízipólóban is van kiért izgulnia az egrieknek. Milyen jó sorolni a jelenlegi eredményeket, de nemcsak most, hanem a nyolcvanas évek végén is hatalmas büszkeség volt egrinek lenni Sike Andrásnak köszönhetően.

Igen, a magyarok számára oly szívdobogtató ’88-as szöuli olimpiáról van szó, ahol 11 aranyat, 6 ezüstöt és 6 bronzot szerzett Magyarország, az egriek pedig külön büszkék lehetettek egri birkózónkra, Sike Andrásra, aki olimpiai bajnok lett.

1988_sike_erem

Kiváló sportolónk ezzel a rendkívüli teljesítményével olyan elit sportolók társaságába került mások mellett, mint Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina, Szabó Jószef, Gyulai Zsolt, Martinek János, Borkai Zsolt.

Az akkori Népújság így számolt be Sike András sikeréről:

HevesMegyeiNepujsag_1988_09__pages173-173

 

Sike András 1977-től az Eger SE, majd 1982-től az FTC (Ferencvárosi Torna Club) birkózója volt. A kötöttfogású birkózás 57 kg-os súlycsoportjában versenyzett.

1983-ban bronzérmet szerzett a junior világbajnokságon. Ugyanebben az évben második volt az Ifjúsági Barátság Versenyen.

1985-től szerepelt először felnőtt világbajnokságon, ahol kiesett. Az Európa-bajnokságon hatodik helyezést ért el. A junior vb-n mindkét fogásnemben helyezetlen volt. 1986-ban hetedik lett a vb-n, hatodik az Eb-n. A következő évben a vb-n nem ért el helyezést. Az Európa-bajnokságon negyedik volt.

Pályafutása legjelentősebb sikere az 1988. évi olimpián elért olimpiai bajnoki cím. Ebben az évben világkupa-győztes és Európa-bajnoki bronzérmes volt.

1989-ben a vb-n szerzett bronzérmet. Az Európa-bajnokságon nem indult. A következő évben a kontinens bajnokságán második volt. A világbajnokságon kiesett. 1991-ben az Eb-n ötödik helyezett volt, a vb-n bronzérmet ért el. Az 1992. évi nyári olimpiai játékokon sérült könyökkel versenyzett és kiesett. 1993-ban ötödik lett az Európa-bajnokságon, a vb-n kiesett. 1994-ben az Eb-n 62 kg-ban helyezetlen volt. Ezt követően több hónapot kihagyott. 1995-ben 57-kg-ban indult az Eb-n, ahol kiesett. 1996-ban a csb-n a Szegedi Birkózó Egylet színeiben szerzett ezüstérmet.

1988-ban a Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézetében edzői oklevelet szerzett és az FTC ifjúsági csapatának, majd 1999-től felnőtt csapatának edzője lett.

2015 szeptemberében kinevezték a magyar kötöttfogású válogatott kapitányának.

Szép volt Sike András, hálásan köszönjük!

Forrás: Wikipedia