A túlárazás elkendőzése a célja a Fidesz alaptalan és hazug rágalmának Mirkóczki Ádám szerint //Fotó: Keller Richárd
Martonné Adler Ildikó alpolgármester és az egri Fidesz újabb hazugságával ellentétben a Jobbik továbbra is elkötelezett amellett, hogy minél hamarabb és minél olcsóbban megépüljön az Egert az M3-as autópályával összekötő gyorsforgalmi út – hangsúlyozta Mirkóczki Ádám rendkívüli sajtótájékoztatón Egerben.

Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő utasítására Martonné Adler Ildikó egri alpolgármester aljas és hazug sajtótájékoztatót tartott pénteken Egerben, melynek célja, hogy elterelje a figyelmet az M25 valódi problémájáról – hangsúlyozta a Jobbik országgyűlési képviselője.

Mirkóczki Ádám felidézte: Martonné Adler Ildikó “hirtelen” őt és pártját tette felelőssé – szerinte igaztalanul –  pénteken az Egert az M3-as autópályával összekötő gyorsforgalmi megépítésének több éves csúszásáért, arra hivatkozva hogy egy korábbi sajtótájékoztatón Mirkóczki Ádám kijelentette: akkor lenne költséghatékony a beruházás, ha az M25-ös gyorsforgalmi út az eredeti tervekkel ellentétben módosított útvonalon, a már megépült maklári és füzesabonyi elkerülő úton keresztül csatlakozna az M3-ashoz, melyet egy-egy sávval kellene csak bővíteni.

“Martonné Adler Ildikó és a Fidesz vádaskodása azért aljas hazugság, mert a déli területen még egy kapavágás sem történt, a földek kisajátítása sem kezdődött el, tehát az általunk felvetett nyomvonal módosítása senkinek sem okozna kárt, egyáltalán nem késleltetné a fejlesztést, de legalább 10-20 milliárdot lehetne megspórolni vele”

– emelte ki Mirkóczki Ádám. Az is rendkívül, furcsa, hogy a Fidesz egy helyi sajtóorgánumot bízott meg azzal, hogy az elképzelésemet a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-vel véleményeztesse, hogy legyen mire hivatkoznia – tette hozzá.

Az is hazugság Martonné Adler Ildikó részéről, hogy én gazdákat és polgármestereket lázítok, és a kormányt a beruházás leállítására ösztönözném – tette hozzá a jobbikos képviselő. Ha ezekere a “vádakra” konkrét bizonyítéka van az egri polgármesternek – amit kétlek – álljon elő vele, egyébként pedig kérjen tőlem bocsánatot – hangsúlyozta. 

“A fideszes rágalmazás célja, véleményem szerint az, hogy elterelje a figyelmet a valódi problémáról: pontosabban a túlárazásról, amely talán már szemet is szúrt a kormánynak a költségek megnégyszereződése miatt, és mint a Szeged és Hódmezővásárhely közötti drága vasúti vonal beruházása esetében, akár a teljes M25-ös projekt leállítását és módosítását is eredményezheti”

– szögezte le Mirkóczki Ádám.

A képviselő hangsúlyozta: a Jobbik természetesen nem ennek a forgatókönyvnek drukkol, mert Martonné Adler Ildikó és az egri Fidesz újabb hazugságával ellentétben továbbra is elkötelezett amellett, hogy minél hamarabb és minél olcsóbban megépüljön az M25. Ha mégis gondok lesznek az M25-ös eredeti nyomvonalával, reméljük, Nyitrai Zsolt nem kezd aláírásgyűjtésbe a Jobbik által javasolt nyomvonalért, mint tette azt a főiskola korábban elkötelezett híveként az “elkerülhetetlen” egyetemmé válás közben – tette hozzá Mirkóczki.