A Fővárosi Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítélete alapján a Jobbik országgyűlési képviselője nyilvános bocsánatkérés vár Lombeczki Gábortól (Fidelitas), Nyitrai Zsolttól (Fidesz-KDNP), Habis László egri polgármestertől, és Martonné Adler Ildikótól (Fidesz-KDNP), “akik azt hazudták”, hogy “egy jobbikos telekspekuláció” miatt csúszhat az M25-ös beruházása. Lombeczki Gábor bocsánatkérés helyett inkább fellebez – írta közleményében.

“Aljas és szánalmas próbálkozás” volt Lombeczki Gábor Heves megyei elnök és a Fidelitas részéről, hogy Nyitrai Zsolt és Oroján Sándor parancsára megpróbálta áthárítani a felelőséget a személyemre és a Jobbikra az M25-ös építkezés csúszásával  kapcsolatban – hangsúlyozta Mirkóczki Ádám csütörtökön Egerben. 

Fotó: Keller Richárd/Egri Sztorik

A Jobbik országgyűlési képviselője felidézte: Lombeczki Gábor 2017 nyarán azt állította – egy állítólag a Fidelitas által “megszerzett” térképre hivatkozva -, hogy Mirkóczki azért javasolta az M25-ös gyorsforgalmi eredeti, déli nyomvonalának módosítását, mert azzal a Jobbik járna jól. Lombeczki szerint ugyanis a “módosított” nyomvonalon fekszik a Jobbik füzesabonyi elnökének, Tóth Istvánnak a birtoka, melynek állami kisajátításával jelentős összeghez jutna. A “módosító javaslatnak” tehát csak egy célja van, hogy a Jobbik földspekulációval vagyont szerezzen – állította.

Mirkóczki Ádám hangsúlyozta: ez természetesen hazugság, és felháborítónak tartja azt is, hogy a “Nyitrai Zsolt és Oroján Sándor által ihletett lejárató célú, hazug kampányhoz” Habis László egri polgármester és Martonné Adler Ildikó (Fidesz-KDNP) is asszisztált, csatlakozott. Eger polgármestere még egy online petíciót is indított ezzel kapcsolatban 2017-ben, annak ellenére, hogy Nyitrai Zsolt mellett állt azon a korábban, 2016 novemberében tartott sajtótájékoztatón, amelyen a fideszes országgyűlési képviselő maga  jelentette be, hogy a korábbi ígéretek ellenére “csak” 2020-ra épül meg az M25-ös.

Nyitrai Zsolt, fideszes országgyűlési képviselő – Homolya Róbert (középen) és Habis László társaságában – bejelenti, hogy 2020-ra lesz kész az Egert az M3-assal összekötő gyorsforgalmi út //Fotó: Füzes Hírek, 2016. november 11.

Természetesen megtettem a jogi lépéseket, ahogy ígértem, és február 13-án a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete kimondta, hogy hazugság Lombeczki Gábor állítása – jelentette ki Mirkóczki.

Mint fogalmazott: bírósági ítélet született tehát arról, hogy Lombeczki Gábor és a Fidelitas, valamint az egri fideszes “prominensek” hazudtak az M25-el kapcsolatban. Az ügy pikantériája, hogy Lombeczki a bírósági tárgyaláson, aki “azt se tudta, miért van itt”, “zavarában” elismerte, hogy “a birtokukba került térképet”, amelyen a Jobbik állítólagos nyomvonal módosítási terve látható, valójában a Fidelitas készítette – tette hozzá Mirkóczki.

A bírósági tárgyaláson beismerte Lombeczki Gábor, hogy a térkép nem megszerzett, hanem saját maguk által szerkesztett.

Az elsőfokú ítélet, amely nem jogerős, a Fidelitast 450 ezer forint, Lombeczki Gábort 300 ezer forint összegű sérelemdíj, illetve a teljes perköltség megfizetésére kötelezte.

Nyilvános bocsánatkérést várok tehát sajtótájékoztató keretén belül Lombeczki Gábortól (Fidelitas) és Martonné Adler Ildikótól (Fidesz-KDNP), napirend utáni felszólalásban Nyitrai Zsolttól (Fidesz-KDNP), Habis László egri polgármestertől pedig egy petíció kezdeményezését várom, amely a bíróság által kihirdetett igazság mellett foglal állást. 

Reagálás

Lombeczki Gábor a sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva az alábbi közleményt adta ki, amelyet változtatás nélkül közlünk:

“Az elsőfokú ítélet nem jogerős, fellebbezni fogunk. Mirkóczki Ádám az a politikus, aki lebontaná a határzárat, és felháborítónak tartjuk, hogy nem támogatta az M25-ös út mielőbbi megépítését sem. Az autópálya összeköttetés fontos Egernek, a Jobbik pedig mindent megtett, hogy ez a beruházás elcsússzon.”

 

EZ IS ÉRDEKELHET

Két évet csúszik, és fizetős lesz az M25-ös – Íme a tervrajzok