A világbajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf olimpiai csúccsal nyert aranyérmet 200 méter pillangón a tokiói olimpia úszóversenyének szerdai napján. A szám másik magyar indulója, Kenderesi Tamás a negyedik helyen végzett.

A BHSE 21 éves világklasszisa már az első 50-en élre állt, hiába kezdett be tőle megszokott módon a dél-afrikai Chad le Clos, London ötkarikás bajnoka. Milák féltávnál ugyan visszaesett a harmadik helyre, de a második százra fordulva magabiztos előnyre tett szert, mert közvetlen riválisai fáradni kezdtek, míg a Rióban bronzérmes Kenderesi szokásos taktikájával versenyzett, azaz a mezőny hátsó felében, hatodik-hetedik helyen tempózott energiát spórolva az utolsó 50 méterre.

Fotó: MTI

A hajrában már csak az volt a kérdés, hogy Milák milyen idővel diadalmaskodik, végül 1:51.25 perccel, minden idők harmadik legjobb eredményével, amellyel megdöntötte a legendás Michael Phelps pekingi, 2008-as olimpiai csúcsát. Eközben a Rióban bronzérmes Kenderesi egészen a negyedik helyig jött fel, végül 1:54.52 perccel csapott a célba, hét századdal lemaradva a bronzéremről.

“A verseny előtt elszakadt a gatyám, így már beugráskor tudtam, hogy nem lesz meg a világcsúcs. Egy ilyen kis apróság is teljesen kiszakítja az embert a fókuszból. De nem vagyok csalódott, akár holnap Kecskeméten is lehet világcsúcsot úszni”

– mondta Milák, aki hozzátette, most még azért van dolga Tokióban, mert szeretné megismételni a mostani sikerét 100 méteren is.

Bár Milák sem tűnt maradéktalanul elégedettnek, Kenderesi kifejezetten csalódottan nyilatkozott: “A taktika jó volt. Úgy voltam vele, ha Le Clos-t lehajrázom, akkor érmes leszek. Ezt ugyan megtettem, mégse állhatok dobogóra, emiatt nagyon csalódott vagyok. Sajnos a többieket nem láttam, mert a túloldalon úsztak”

 Milák a magyar olimpiai csapat harmadik érmét, közte a második aranyát nyerte a japán fővárosban.

Fotók: MTI


Eredmények:
férfi 200 m pillangó, olimpiai bajnok:   
MILÁK KRISTÓF (MAGYARORSZÁG) 1:51.25 perc – olimpiai csúcs
2. Honda Tomoru (Japán) 1:53.73
3. Federico Burdisso (Olaszország) 1:54.45
4. KENDERESI TAMÁS (MAGYARORSZÁG) 1:54.52

A szám világ- és Európa-bajnokának, világcsúcstartójának portréja:  


Született: 2000.02.20., Budapest
Klubja: Budapest Honvéd SE
Versenyszáma: 100 és 200 m pillangó
Olimpiai eredménye: olimpiai bajnok (2021)
Legjobb eredményei: világbajnok (200 m pillangó, 2019), vb-2. (100 m pillangó, 2017), Európa-bajnok (200 m pillangó, 2018, 2021), ifjúsági olimpiai bajnok (200 m gyors, 400 m gyors, 200 m pillangó, 2018), junior világbajnok (100 m pillangó, 200 m pillangó, 4×100 m gyorsváltó, 4×200 m gyorsváltó)