Eger legnagyobb közgyűlési frakciója elhatárolódik és elítéli az elesett magyar és török katonák emlékművének megrongálását.

“Felháborítónak és messzemenőkig gyalázatosnak tartjuk, hogy a 21. századi Európában, itt, Egerben megtörténhet olyan eset mely során bárki vagy bárkik kárt tesznek egy hősi katonai emlékműben” – áll az Egységben a Városért Egyesület hírportálunkhoz eljuttatott közleményében.

Mint írják: elhatárolódnak és elítélik az elesett magyar és török katonák
emlékművének megrongálását. Közlésük szerint a Fertálymesteri Testület által kezdeményezett, a városvezetés és az egyesületünk által is üdvözölt Török-Magyar katonai emlékmű ékes példája a történelmünkből fakadó sérelmek begyógyításának és a nemzeteink között húzódó lövészárkok betemetésének.

Egy ilyen kegyhely megrongálása nem kisebb bűnt jelent, mint mind a
magyar, mind a török nemzet hősi halottainak emlékének meggyalázását. Ezt elfogadhatatlannak és gyalázatosnak tartjuk.

– fogalmaznak.

Az Egységben a Városért sajnálatát fejezi ki Törökország magyarországi
képviseletének irányába, külön kiemelve, mennyire elkeserítőnek tartják,
hogy ennek az incidensnek éppen a Mi szűk hazánkban, Egerben kellett
megtörténnie.