A Tervtanács elkaszálta a 40 millió forintos beruházást, Mirkóczki dühös a döntés miatt.

A területileg illetékes Tervtanács nem engedélyezte azt a 40 millió forintból megvalósuló játszótér megépítését, amely a Szerencsejáték Zrt. jóvoltából jött volna létre az egri Érsekkertben – közölte honlapján Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere.

Amikor értesültem a Tervtanács elutasító döntéséről, azt hittem viccelnek. Nem akartam elhinni, hogy az érintett öt ember képes ennyire szembe menni az egri gyerekekkel, családok százainak akaratával. Nagyon dühös és mérges vagyok azóta is. 

– fogalmazott Mirkóczki közösségi oldalán, aki elárulta: felhívta Fajcsák Dénes állami főépítészt, aki a grémium elnöke, és kérte, változtassanak a döntésen, de Fajcsák elég világossá tette, hogy ez a szakmai álláspontjuk és ezt Mirkóczkinak tudomásul kell vennie.

Mirkóczki szerint most mindent meg kell tenniük azért, hogy a Szerencsjáték Zrt. új szerződést kössön velük és a város egy másik pontján járuljon hozzá a kivitelezéshez. De benne van a pakliban, hogy a Tervtanács döntése miatt, azt mondja majd az adományozó, hogy ha Egernek nem kell, elvisszük más városba – tette hozzá.