Szociális szférában dolgozó pedagógust indít a DK és az MSZP Nyitrai Zsolt ellen az országgyűlési választásokon Egerben.

A Magyar Szocialista Pártot és a Demokratikus Koalíciót “az Isten is egymásnak teremtette”, mert mindkét párt közös értékek mentén egy igazságos társadalomért küzd – hangsúlyozta Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője kedden, Egerben. 

A DK és az MSZP közös országgyűlési képviselőjelöltjét bemutató sajtótájékoztatón a politikus felidézte: a két demokratikus ellenzéki párt még decemberben megállapodott arról, hogy a 106 egyéni választókerületben nem indul egymással szemben a 2018-as országgyűlési választásokon, mert “olyan közös értékek kötik össze, mint a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás.”

Korózs Lajos úgy fogalmazott: “szinte százszázalékos átfedés van” a két párt választási programjában, ezért csak annyi a feladatuk, hogy összehangolják azokat a kampányelemeket, amelyekkel Tiszanánától Szarvaskőig megszólíthatják a választókat. 

Kertészné Kormos Noémi (DK) és Korózs Lajos (MSZP) az egri sajtótájékoztatón //Fotó: Keller Richárd

Mindkét párt az “egyenlő munkáért egyenlő bért” elv híve, elkötelezett a “katasztrófális egészségügyi helyzet” javításában, a gyermekközpontú oktatás visszaállításában, a tankötelezettség 18 éves korra való felemelésében, az egyetemek autonómiájának biztosításában, a “párkatona-kancellárok” eltávolításában, valamint a hallgatói ösztöndíjak jelentős mértékű megemelésében – sorolta Korózs Lajos.

Hangsúlyozta: nem stadionokat kell építeni, hanem szociális bérlakásokat, mert minden ember számára otthont kell biztosítani.

Bemutatkozott a DK és az MSZP egri országgyűlési képviselőjelöltje, Kertészné Kormos Noémi //Fotó: Keller Richárd

A felsorolt célok megvalósítása érdekében Heves megye 1. számú választási kerületében (Egerben) Kertészné Kormos Noémit indítja az MSZP és a DK az országgyűlési választásokon, aki elkötelezett baloldali emberként és szociálisan érzékeny pedagógusként pontosan ismeri a heves megyei emberek legsúlyosabb problémáit – jelentette ki Korózs Lajos.

Kertészné Kormos Noémi elmondta, bár nem állt korábban reflektorfényben, de évek óta aktív szerepet vállal a közéletben: 2014 óta tagja a Demokratikus Koalíció elnökségének és oktatási kabinetjének.

Jelenleg az Egri Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény logopédusa vagyok, korábban a Mónosbéli Gyermekotthonban dolgoztam, 2013-ban pedig a Hevesi Tankerület tanügyigazgatási referenseként 10 település 14 intézményét ismerhettem meg – mondta.

Kertészné Kormos Noémi úgy fogalmazott: hivatásai által évek óta személyesen, első kézből tapasztalja meg az emberek legsúlyosabb problémáit, hiszen a munkanélküliség és a szegénység az oktatás területén csapódik le a gyermekek és szüleik révén.

Képviselőjelöltként legfőbb célom az, hogy ne csak a kivételezettek kapjanak tisztességes bért, ne csak a felső tízezernek legyen esélye színvonalas egyészségügyi ellátásra, a nyugdíjasoknak pedig ne kelljen azon őrlődniük, hogy a kevés nyugdíjukat ételre vagy gyógyszerre költsék. A fiatalok is jobb sorsot érdemelnek: pályaválasztáskor több lehetőséget, nagyobb döntési szabadságot kell, hogy kapjanak – tette hozzá.     

Kertészné Kormos Noémi úgy véli: a DK az MSZP-vel közösen legyőzheti a Fideszt.

“Nyerhetünk az egri választókerületben Nyitrai Zsolt ellen, országos szinten pedig leválthatjuk a kormányt. Persze ez csak akkor sikerülhet, ha minden baloldali érzelmű ember elmegy szavazni, és leadja voksát a DK és az MSZP jelöltjeire”

– fogalmazott.

Ismerd meg videóinterjúnkon keresztül a képviselőjelöltet:

https://youtu.be/rt-XcVttZ_4