83 éves korában hosszú betegség után meghalt Tina Turner, közölte szóvivője a Facebookon.

A rock’n’roll királynője 2014-ben agyvérzést kapott, 2016-ben bélrákkal diagnosztizálták, 2017-ben pedig veseátültetésen esett át.

Tina Turnert Zürich közelében található otthonában érte a halál.

Tina Turner 1939. november 26-án született Tennessee államban. Miután szülei elváltak, nagymamája nevelte szerény körülmények között. Erről az időszakról egy interjúban azt mondta, nem voltak szegények, volt étel az asztalon, csak nem rendelkeztek olyan menő dolgokkal, mint például a bicikli.

Nagymamája halála után az 1950-es években költöztek testvérével anyjukhoz St. Louis-ba. Itt kezdett el helyi klubokat látogatni, és itt ismerte meg későbbi férjét, Ike Turnert, akivel az a következő évtizedben világhírűvé váltak többek közt a Proud Mary, a River Deep és a Mountain High című dalaikkal.

1978-ban elvált bántalmazó férjétől, saját elmondása szerint 36 centtel a zsebében menekült el előle egy dallasi hotelszobából.

Ezután szólókarrierbe kezdett, ami még nagyobbat szólt az 1980-as években, és korának egyik legnagyobb ikonja lett olyan slágerekkel, mint a Let’s Stay Together, a Steamy Windows, vagy a Private Dancer.

Tina Turnert főként energikus előadásmódjáért és rekedtes, erőteljes hangjáért imádták a rajongói.

Nyolc Grammy-díjat nyert és 2021-ben szóló előadóként is beiktatták a Rock ‘n’ Roll Hall of Fame-be, ahová 1991-ben ex-férjével is bekerült.