Életének 75. évében meghalt Markó Iván táncművész, koreográfus, balettigazgató.

Markó 1967-ben végzett az Állami Balett Intézetben, ahová csak harmadszori próbálkozás után vették fel, korábban azzal utasítva el, hogy nem való táncosnak. 1971-ben lett a Magyar Állami Operaház tagja, egy évvel később Maurice Béjart brüsszeli társulatának lett a vezető szólistája.

A legaktívabb balettáncosi időszakát töltötte Béjart társulatában, pályájának csúcsa volt a Tűzmadár címszerepe.

A hangos külföldi sikerek ellenére a hetvenes évek végén haza jött, hogy újabb hangos sikereket érjen el, ezúttal Győrben, ahol útjára indította a Győri Balettet, amelynek 1991-ig az igazgatója volt.

Fotó: HVG

A Magyar Fesztivál Balettet 1996-ban alapította meg. Európa legnagyobb független együttesének fiatal táncosok voltak a tagjai, 22 év volt az átlagéletkoruk. Az együttes első premierjét Tánc az életért címmel 1996. novemberében adta elő. Markó 2013-ban oszlatta fel a társulatot pénzhiányra hivatkozva. A döntést egy, a szakma által vitatott rendkívüli támogatás botránya előzte meg.

1983-ban Kossuth-díjat kapott. 2004-ben Budapestért Díjat, 2005-ben a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíját, 2007-ben Radnóti Miklós-díjat és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést, 2008-ban Prima Primissima díjat kapott.

1974-ben a nemzetközi tánckritikusok a világ tíz legjobb táncosa közé választották. Táncosai, tanítványai, kollégái is Mesternek szólították.

Markó Iván március 29-én töltötte be a 75. életévét.

Index