Táncversennyel, zenés irodalmi esttel és nyílt nappal indítja az évet az EKMK.

Januárban két nagy rendezvényt is szervez az EKMK az egrieknek, február elején pedig egy egésznapos
nyílt nappal várják az érdeklődőket.

Íme a teljes program:

Ezüstpitykés és gyöngygalléros címre hajtanak
X. ORSZÁGOS IFJÚSÁGI SZÓLÓTÁNCVERSENY – január 19-20. | FORRÁS
Az Egri Kulturális és Művészeti Központ nem tétlenkedik az év első hónapjában sem.
Gőzerővel készülnek az idei programokkal, ezen a hétvégén, január 19-20. között néptáncosok
lepik el Eger városát és a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házat, itt kerül sor a X. Országos Ifjúsági
Szólótáncversenyre.

Az Egri Kulturális és Művészeti Központ, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület és a Martin György Néptáncszövetség közreműködésében megvalósuló megmérettetésen 91 táncos mutatja meg tudását fiúszóló, páros, kötelező és szabadon választott táncok kategóriában. A versenyzők az ország különböző pontjairól érkeznek a megyeszékhelyre, hogy elnyerjék a Gyöngygalléros és Ezüstpitykés Táncos címet.

Az esemény szervezőinek fő célja, hogy lehetőséget biztosítson a 15-18 éves korosztály bemutatkozására, a néphagyományok továbbörökítésére. Emellett fontosnak tartják, hogy összefogják a néptáncosokat, néptánc
oktatókat, és minden olyan embert, aki a néphagyományok ápolásával foglalkozik. Természetesen
lesz lehetőség a kötetlen szórakozásra is, hiszen január 19-én táncház várja az érdeklődőket, ahol
a Szikes Zenekar húzza majd a talp alá valót. A részletes menetrend menetrendet itt érhetik el.

Feszegetik az irodalom és zene közötti határokat
HÁY COME BECK – zenés irodalmi est – január 26. 19:00 | FORRÁS
Január 26-án egy nagysikerű rendezvény érkezik újra Egerbe, a Forrás Gyermek és Ifjúsági
Házba. Ez nem más, mint a Háy come Beck, amit egy költő és egy rockzenész valósít meg. Az
előadás határbontás a szépirodalom és a popkultúra között, talán egy új műfaj is születik a
szemünk előtt.

A két szereplő tevékenysége merőben eltér egymástól, hiszen Háy János író,
költő, míg Beck Zoltán zenész, a 30Y frontembere, ennek ellenére egymás tudását felhasználva
alkotnak egy interaktív, verses-zenés programot, melyben Háy János versei összefonódnak Beck
Zoltán dalaival. A részletes programot itt érhetik el.

Nyílt napot tart az Egri Kulturális és Művészeti Központ
KULTURHÁZAK ÉJJEL-NAPPAL – Helyben van a sokszínűség – február 3. 10:00-22:00
A Kultúrházak éjjel-nappal programot a Magyar Népművelők Egyesülete jóvoltából immár 12.
alkalommal rendezik meg országszerte.

Az Egri Kulturális és Művészeti Központ csatlakozott a programhoz, így február 3-án négy helyszínen (Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház, Vitkovics Alkotóház, IFI Pont, Vén Bagoly) várják a látogatókat. Az idei év szlogenje „Helyben van a sokszínűség”, így programjaink összeállításánál törekedtünk arra, hogy az érdeklődők minél több tevékenységet, helyszínt, előadót és művészet megismerjenek.

Az eseményen bemutatkoznak az intézmény művelődő közösségei, ahol a látogatók megismerhetik tevékenységüket, valamint csatlakozhatnak a számukra szimpatikus csoporthoz. Új közösségek, csoportok mutatják meg magukat, többek között a Tarka-Barka Lengető, a Csengő-Bongó Klub, Könnyűzenei Klub. Emellett lesz filmvetítés, Világjáró Klub, Gál Gábor fotókiállítása, Esti Kornél koncert, kézműves foglalkozások, Slam Poetry és megannyi program várja az érdeklődőket február 3-án 10 és 22 óra között. A részletes programot itt érhető el.