Alapvetően két különböző típusú vakcina lesz elérhető, az amerikai Pfizer és a német BioNTech vállalat fejlesztése – nyilatkozta a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában Merkely Béla.

A Semmelweis Egyetem (SE) rektora a Pfizer-vakcináról elmondta: az oltóanyag tesztelésének harmadik, befejező szakaszában gyűjtött előzetes adatok alapján kilencven százalék feletti hatékonyságot értek el. Ez egy különleges, „messenger RNS” típusú védettséget ad; előre megtervezi az örökítőanyag a vírussal szembeni antitestet, és ezt fogja leképezni – magyarázta Merkely.

Vagyis nem aktív immunizálást csinál, hanem beviszi az információt a szervezetbe, és a szervezet ezen információnak a birtokában fogja legyártani azokat a nélkülözhetetlen ellenanyagokat, amelyek a vírus behatolásakor likvidálják a szervezetből, lecsökkentik a mennyiségét és ennek következtében biztosítják az immunitást, tette hozzá. Úgy vélte, a 90 százalékos immunitás „nagyon magas szintű eredmény”, és lehet rá alapozni.

Mint mondta, a többi hagyományos vakcina: ott egy vírust, leggyakrabban adenovírust, alkalmaznak vektorként, és abban a vírusban van a Covid-19 speciális fehérjéje kódolva. Amikor az adenovírus, amely egyébként nem betegíti meg a szervezetet, mégis bejut a szervezetbe, ez ellen a szervezet fog megfelelő ellenanyagot termelni, és egy esetleges Covid-fertőzéskor már a szervezetben kódolva ott van az antitest és a lehető leggyorsabban belép a hadrendbe és megakadályozza a fertőzést, magyarázta.

A Pfizer-féle vakcina Merkely szerint már decemberben Európában lesz. Elmondta, azt -80 Celsius-fokon kell tárolni, vagyis megfelelő logisztikát kell kidolgozni az oltáshoz.

(MTI)