Archív fotó: csehlaszlo.hu
Cseh László pályafutása 149. és 150. ob-érmét is megszerezte az úszók debreceni országos bajnokságának második napján.

A 32 éves egri színekben úszó világklasszis versenyző ráadásul aranyakkal gyarapította nem mindennapi gyűjteményét, miután előbb – holtversenyben Kozma Dominikkal – elsőként csapott a célba az 50 méter pillangó döntőjében, majd tagja volt az egriek 4×200 méteres gyorsváltójának is. 

“Reggel nem ment annyira jól, délutánra már jobban összeállt a mozgás, bár ez még nagyon messze van attól, amit tudatos pillangózásnak neveznék. Haladunk, a vállam kínoz néha, de a gyógytorna jót tesz neki. Köszönöm a közönségnek, hogy így megünnepelték a százötvenedik érmemet. Mondjuk úgy, ez leginkább azt mutatja, milyen rettenetesen régen úszom” – mondta Cseh László.

Szívből gratulálunk Cseh Lászlónak ehhez a különleges rekordhoz!

Az Egri Úszó Klub több úszója is remekelt: 200m férfi vegyesúszásban Grátz Benjámin bronzérmet szerzett, a 4×200 m egri gyorsváltó Holló Balázzsal, Cseh Lászlóval, Grátz Benjáminnal és Németh Nándorral egy aranyéremmel lett gazdagabb. A 4×200 m egri női gyorsváltó pedig egy ezüstérmet szerzett egy végletekig kiélezett versenyben.

Nekik is szívből gratulálunk!

 

EZ IS ÉRDEKELHET

 

Exkluzív fotók! Nem kíméli magát az olimpia előtti utolsó egri edzésein sem Cseh László