Illusztráció: Keller Richárd
A hvg.hu birtokába került egy beszélgetés felvétele, amely Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára és ifj. Bozsik József, a fogathajtók azóta posztjáról eltávolított szövetségi kapitánya között hangzott el januárban.

A telefonbeszélgetés apropója egy riport, amelyet a Jobbikhoz köthető N1 Tv készített  januárban a szilvásváradi lovasközpontról és amelyben a fogathajtó a 6 milliárd forintból, kiemelt beruházásként felújított lovasközpont átadása után azt mondta: rendszeresen járnak külföldi versenyekre, „látják, hogyan kell egy ilyen lovaskomplexumnak kinéznie”, így itt valami nagyon nem stimmel. Igaza lehetett, ugyanis a milliós versenylovakat megfázástól kellett félteni, a nézőközönség is vacogott, ráadásul az elvileg “felszakíthatatlan, speciális talaj” darabokban szakadt fel a verseny során.

A lovasközpont megvalósításra kiírt meghívásos pályázaton egyedüli ajánlattevőként – egy egri kft.-vel közösen – Mészáros Lőrinc cége, a Mészáros és Mészáros Kft. tarolt.

A beszélgetésben Czerván egy ponton azt mondja a kritikát megfogalmazó fogathajtónak:

“szövetségi kapitány vagy, és a lovasszövetségnek a kormány adja a támogatást a működéséhez, ne vicceljünk már.”

Megjegyzi azt is:

“arra kérnélek, hogy ezt ne csináld a jövőben, legalábbis, ha nem akarsz ebből problémát.”

Mikor a fogathajtó Czervánnak is igyekezett felsorolni a komoly hiányosságokat, a hvg.hu cikke szerint a fideszes politikus úgy reagált:

“Én politikus vagyok, én csak azt láttam, hogy egy olyan dologról nyilatkoztál negatívan ellenzéki médiában, ami kiemelt kormányberuházás. Ennyi.”

A hvg.hu megkereste Czerván Györgyöt, aki először azt mondta, hogy nem látta a Szilvásváradon készült N1TV-riportot, csak hallott róla. Azt állította, hogy ifjabb Bozsik Józsefet nem ismeri közvetlenül, csak az édesapját. A lap munkatársa ekkor játszotta le neki a hangfelvételt. A fideszes politikus szerint „butaság, hogy megfenyegette” volna a szövetségi kapitányt, aki viszont „hülyeségeket beszélt”, és „gázos interjút” adott, a a szilvásváradi beruházással “nincs semmi olyan műszaki probléma, ami meggátolná a versenyeztetést”.

(24.hu)

A szembesítést a 24.hu cikkébe ágyazott videóban nézheted meg.