Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt azzal az 55 éves férfival szemben, aki erős szélviharban próbált szétszerelni egy darut Gyöngyöshalászon, de végül olyan elektromos zárlatot okozott, melynek következtében az egész község áram nélkül maradt.

A faluban idén tavasszal került sor a római katolikus templom nagyszabású rekonstrukciójára, melyhez a kivitelező cég egy önjáró darut is bérelt, amivel a toronyba emelték be az építőanyagokat. A munkálatok előrehaladtával az emelőszerkezetre már nem volt szükség, ezért annak tulajdonosa, a vádlott, 2020. május 11-én hozzálátott a gép leszereléséhez.

Ezen a napon az Országos Meteorológiai Szolgálat Heves megye területére 1. fokozatú figyelmeztető előrejelzést adott ki zivatarveszély miatt azzal, hogy a zivatarokat akár 100 km/órás széllökés és jégeső is kísérheti. A férfi sem ezzel, sem a vonatkozó előírásokkal nem törődve kora délelőtt megkezdte a daru lebontását.

A szerelési folyamat során először a gémen lévő futómacskát akarta behúzni, amihez le kellett engednie az acélsodronyt, mivel az rosszul volt felcsévélve a kötéldobra. Miközben az emelőkötelet megpróbálta visszahúzni, hirtelen erős széllökés támadt, ami a daru horgát egy közeli fa lombjai közé lendítette, ahol a nehéz fémdarab gellert kapott, és egyenesen a közelben húzódó 22 kilovoltos magasfeszültségű távvezetékének csapódott. Ezzel azonnali zárlatot okozott, melynek következtében a faluban nagyjából egy órán keresztül teljesen megszűnt az áramszolgáltatás, ami több mint 2000 helyi lakost érintett.

Figyelemmel arra, hogy a vonatkozó jogszabályi előírás szerint az elektromos hálózat közérdekű üzemnek minősül, az Egri Járási Ügyészség közérdekű üzem gondatlan megzavarásának vétségével vádolja a férfit, akivel szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a járásbíróságra benyújtott vádiratában.

A vádlott az áramszolgáltatónak okozott kárt korábban már megtérítette.

Forrás: Heves Megyei Főügyészség

Címlapkép: Illusztráció/Pixabay