Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt három személlyel szemben, akik közül ketten prostituáltaknak biztosítottak szobát szexuális tevékenységük végzéséhez, harmadik társuk pedig kizárólag ebből a tevékenységből befolyt pénzből tartotta fent magát.


Az egymással élettársi kapcsolatban álló két vádlott 2019 márciusában, két évre, szálláshely-üzemeltetés céljából bérbe vettek egy egri panziót. A más ügyből kifolyólag a hatóságok elől bujkáló harmadik társuk 2019 május elején kibérelte a panzió két szobáját saját maga, lánya, a lányával párkapcsolatban álló másik nő és egy női rokona részére. Itt a nők egy-három hónapon át prostitúciós tevékenységet folytattak oly módon, hogy szolgáltatásaikat egy ismert internetes portálon keresztül hirdették, kuncsaftjaikat pedig jellemzően a panzióban fogadták.
A szexuális szolgáltatást nyújtó nők naponta átlagosan 50.000-150.000 Ft bevételre tettek szert, melyből a tevékenységgel kapcsolatos kiadásaikat, valamint a rejtőzködő, más bevétellel nem rendelkező vádlott lakhatását és megélhetését fedezték.


A szálláshelyet üzemeltető élettársak 2019 május közepén tudomást szereztek a bérbe adott szobákban zajló történésekről, és közel két hónapon át úgy fogadtak el legalább 540.000 Ft bérleti díjat a bujkáló vádlottól, hogy tudomással bírtak arról, hogy az általuk bérelt szobákban prostitúciós tevékenységet folytatnak.


Az Egri Járási Ügyészség a prostitúciót folytató nők által eltartott férfivel szemben kitartottság bűntette, míg a helyiséget prostitúciós célra rendelkezésre bocsátó élettársakkal szemben prostitúció elősegítésének bűntette miatt nyújtott be vádiratot. A vádhatóság a kitartottság bűntettével vádolt, a büntetőeljárás elkerülése érdekében elérhetetlenné vált férfival szemben arra tett indítványt, hogy a bíróság vele, mint távollevő terhelttel szemben járjon el, és ilyen eljárás keretében szabadságvesztést szabjon ki vele szemben.


Az ügyészség az élettársak egyike vonatkozásában – büntetett előéletére tekintettel – szabadságvesztés büntetés, pénzbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását, míg női társa esetében pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Heves Megyei Főügyészség