Kiskorú személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt, letartóztatásba került az egykori rendőrgyilkosság III. rendű vádlottja.

 A Heves Megyei Főügyészség indítványára letartóztatásba helyezte a bíróság azt az 59 éves férfit, akit a rendszerváltás előtti évtizedek talán legismertebb gyilkossági ügyében, az úgynevezett „Soós ügyben” III. rendű vádlottként, több ember – köztük egy rendőr – megölése miatt 1980-ban életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek. Két egykori társát a bíróság kötél általi halálra ítélte.

A két rendbeli tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt most folyamatban lévő bűnügyben gyanúsítottként kihallgatott egykori elítélt 2000-ben feltételes kedvezménnyel szabadult a büntetéséből. Ezt követően, 2007-ben vagyon elleni bűncselekményeket követett el, melyek miatt felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabott ki vele szemben a bíróság.

A gyanúsított 2017 őszéig Tarnaszentmiklóson lakott akkori élettársával, akivel közösen nevelték két kiskorú gyermeküket, egy fiút és egy lányt. Az apa a gyanú szerint az ő sérelmükre követte el a bűncselekményeket, heti rendszerességgel, a falu egy lakatlan, romos házában.

A férfi az élettársi kapcsolat felbomlása után Győr-Moson-Sopron megyébe költözött, ott került sor az elfogására és a bűnügyi őrizetbe vételére. Gyermekei 2018. áprilisától nevelőszülőknél élnek.

Az eljárás tárgyát képező bűncselekmények büntetési tétele öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés.

A Heves Megyei Főügyészség a vizsgálati szakban folyamatban lévő nyomozásban azért tett indítványt a személyi szabadságot korlátozó legsúlyosabb bírói engedélyes kényszer intézkedés elrendelésére, mert a férfi esetében megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén nem csak megszökne, vagy elrejtőzne, hanem a büntetőeljárásban résztvevő más személyek – így különösen a sértettek és a vele hozzátartozói viszonyban álló tanúk – megfélemlítésével vagy jogellenes befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.

A hírhez tartozó előzményeket az alábbi linkeken tekintheted meg:

https://egyperceskrimi.blog.hu/2016/01/31/a_gonosz_arcai_soos_lajos_es_tarsai

http://www.blikk.hu/aktualis/vedelem-alatt-all-a-rendorgyilkos-lanya/g9nycme

A Heves Megyei Főügyészség sajtóközleménye.