Három éven át ingyen visszabérelhetné a kollégiumhoz tartozó éttermet az egri önkormányzat vagyonkezelő cégétől (Evat Zrt) Bóta József. Íme a részletek.

A nyilvánosságot kikerülve vásárolná meg a diákokat éveken át az éttermeiben dolgoztató Bóta József tulajdonában álló kollégiumot Eger városa – értesült a Magyar Nemzet.

Az épületet nem közvetlenül az önkormányzat venné meg, hanem vagyonkezelő cége, az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távhő Zrt.

A Magyar Nemzet birtokába került igazgatótanácsi jegyzőkönyv ugyanakkor arról árulkodik, hogy az igazgatóságnak és az önkormányzatnak egyelőre fogalma sincs arról, mihez kezdene az épülettel, amelyet ráadásul hitelből vásárolnának meg.

Arról persze gondoskodnának, hogy az alapítványa miatt hűtlen kezelés ügyében zajló nyomozásban is érintett Bóta József jól járjon: az iratban szereplő elképzelés szerint három éven át ingyen visszabérelhetné a kollégiumhoz tartozó éttermet, amelyet egyébként most is ő üzemeltet.

Hűtlen kezelés ügyében nyomoznak Bóta József ellen, és a NAV is vizsgálódik   //MTI fotó: Komka Péter

Az már csak hab a tortán, hogy erről az egri közvélemény nem értesül, ha a közgyűlés szocialista, DK-s és független képviselője nem tekint be az iratba.

Az ügyről részletesen az mno.hu hírportálon olvashatsz.

(Magyar Nemzet)

EZ IS ÉRDEKELHET

Már a NAV is vizsgálja a fideszes politikus egyik korrupciógyanús ügyét