Az amerikai Southwest Airlines gépe még a repülőtéren tartózkodott, amikor egy telefon kigyulladt és füstölni kezdett. Az első jelentések szerint egy Samsung Galaxy Note7 volt az. És ami még rosszabb: jelenleg úgy tűnik, hogy az elvileg már biztonságosnak ítélt, új verzióból.

Akár egy újabb termékvisszahívásra is sor kerülhet – így kommentálta a The Verge nevű technológiai oldal azt a Galaxy Note7-es esetet, melyben azonnali vizsgálatot rendelt el az amerikai fogyasztóvédelmi hatóság (CPSC).

A Southwest Airlines tájékoztatása szerint a Louisville-ből Baltimore-ba tartó 994-es járatuk még a beszállítókapunál várakozott a felszállási engedélyre, amikor elfüstölt egy Samsung Galaxy Note7. A gép személyzete azonnal az utasok kiszállítása mellett döntött.

note7

A készülék tulajdonosa a The Verge-nek azt mondta: azért merte a gépre vinni a – repülőkön egyébként betiltott – készüléket, mert az már egy lecserélt, biztonságosnak mondott darab. Brian Green állítása szerint szeptember 21-én kapta meg a készülékét, amelynek dobozán valóban szerepel a Samsung biztonsági garanciájaként adott fekete négyzet, és a férfi azt mondja, az akkumulátor ikonja is zöld volt (ez is a biztonságos verzióra utal).

Az ügyet az amerikai fogyasztóvédelmi hatóság mellett a tűzoltóság és a Samsung is vizsgálja. A helyzet főleg annak fényében érdekes, hogy a termékvisszahívás utáni csereprogramban új készüléket kapók közül többen is panaszkodtak már rá: használat közben annyira felforrósodnak az új Galaxy Note7-esek, hogy fizikai fájdalmat okoz a fül mellett tartani őket.

A teljes cikket ITT olvashatod el.

Forrás: HVG