Késsel támadt apjára és rettegésben tartotta családját egy kamasz

Közélet, Sziréna

Hosszabb időn át, visszatérően tartotta rettegésben a családtagjait és azok rokonait egy állami nevelésbe került 15 éves fiú, akivel szemben most az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség emelt vádat.

Az előzetes letartóztatásban lévő fiatalkorú 2015 nyarán még Novaj községben élt, ahol július 21-én délután a lakásukon, ittas állapotban követelőzve 40 forintot kért kakaóra az édesanyjától. Mivel nem kapott, rángatni és szidalmazni kezdte a sértettet, aki végül a faluban lakó élettársához menekült.

A férfi röviddel később számon kérte a fiún a saját anyjával szembeni méltatlan viselkedést, mire a feldühödött kamasz – már kint az utcán – ordítva támadt rá egy késsel, amit végül belevágott annak a kerékpárnak az első kerekébe, melyet a férfi védekezésül kapott fel és tartott maga elé.

A gyámhatóság nem sokkal később elrendelte a vádlott nevelésbe vételét, melynek keretében gondozási helyként egy egerbaktai lakásotthont jelölt ki a számára. Innen azonban a fiú rendszeresen elszökött, távollétei alatt csavargó, alkoholizáló életmódot folytatott, amelyre a szintén a Novajon lakó édesapjától igyekezett pénzt szerezni. Ezen alkalmakkal – 2016 nyarán – nem csak szóban fenyegette, hanem meg is rugdosta, sőt volt, hogy felpofozta az apját.

Tavaly szeptember 25-én már odáig fajult a viselkedése, hogy egy éles kést szorított a férfi torkához, ezzel kényszerítve őt ötszáz forint átadására. Amikor az apa ezt követően félelmében bezárkózott a házba, fia kívülről verte az ajtót, agyonveréssel fenyegette felmenőjét mindaddig, amíg a szomszédok által értesített rokonság ki nem hívta a rendőrséget. Korábban az is megtörtént, hogy az apa a községben lakó testvéréhez menekült az erőszakos gyermeke elől, de az követte őt nagynénje házához, ahol az utcáról köveket dobált a bent tartózkodók felé, mivel azok nem engedték be a kapun, és pénzt sem adtak neki.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség folytatólagosan és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével, valamint garázdaság bűntettével, illetve vétségével vádolja a fiatalkorút, akivel szemben ugyanakkor a rokonai nem terjesztettek elő magánindítványt a sérelmükre elkövetett több más, kisebb súlyú bűncselekmény miatt. A jelenleg javítóintézetben fogva tartott vádlottal szemben az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta.

Vélemény, hozzászólás?