A miniszter a Bayer Showban beszélt nyitásról, járványhelyzetről.

Elemi érdekünk elkerülni az óvatlan, hirtelen nyitást, amelynek veszélyeire most éppen Portugália szolgál intő példával – hangsúlyozta Kásler Miklós a vasárnapi Bayer Show vendégékent.

A miniszter elmondta: “a brit mutáns már jelen volt decemberben és januárban is”. Ez a kijelentés azért érdekes, mert Müller Cecília csak januárban kezdett erről beszélni.

Kásler elismerte: a magyar halálozási adatok valóban magasak, de volt, amikor a magyar adatok a világon a legjobbak közé tartoztak. Szerinte majd a járvány végén lehet pontosan felmérni, hogy melyik ország, hogy teljesített.

Legkorábban május végén, június elején lehet nyitni, ha nem jön közbe valami, például egy új vírusmutáció.

– árulta el a miniszter.

Így is az elsők között fog Magyarország a szigorításon enyhíteni – tette hozzá.

24.hu