Szombaton rendezik Szomolyán a változatos programokkal, szakmai rendezvényekkel gazdagított kaptárkőnapot. Az eseményt helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok bemutatója színesítik.

A programra kilátogatók a Bükk-vidék Geopark egyik első szakmai programjaként szervezett geotúrákon és szakmai előadásokon ismerhetik meg a kaptárköveket. A Kaptárkő napon fotókiállítás is látható a Bükkalja kőkultúrájáról és szervezett buszos túra indul a kaptárkövekhez.

A kaptárkőnek nevezett geológiai különlegességek a bükkaljai kőkultúra részeként felkerültek a hungarikumok listájára.

A fülkés sziklák legnagyobb számban a Bükkalján fordulnak elő, ott 41 lelőhelyen 82 sziklaalakzaton 479 fülkét nyilvánított védetté egy korábbi miniszteri rendelet. A kaptárkövek kisebb csoportja Pest megyében a Tétényi-fennsíkon, a Budai-hegységben, a Pilisben és a Visegrádi-hegységben lelhető fel – ebben a térségben 31 sziklaalakzatba vésve 86 fülke vált ismertté -, és néhány szórványlelőhely is előfordul Abaújszántó, Salgótarján, Csákvár és Tihany környékén.

A kaptárkövek a környezetükből kiemelkedő sziklák, kőtornyok felületébe faragott fülkék, néhol a fülkéken kívül még kőbe vésett csatornák, lyukak, kőüstök, sziklahelyiségek is fellelhetők. A képződmények legnagyobb számban Szomolyán találhatók.

Az Egri borvidék délkeleti csücskében, a cseresznyéiről és a borairól híres Szomolyán igazán finom nedűket kóstolhatunk meg. A szomolyai borozás után – vagy éppen előtte – mindenképpen érdemes ellátogatni a közelben található különleges kaptárkövekhez. A bükkaljai kaptárkövek közül a legismertebb a Királyszéke, ez rendelkezik a legtöbb, 48 darab fülkével. Sőt, a sziklát átszelő Kutyaszorító nevű hasadékban is találunk fülkét, azonban ennek csupán a hátlapja maradt fenn, de 112 cm-es magasságával így is a legnagyobb ismert kaptárfülke. Ennél a IV. sziklavonulatnál, ahol a Királyszéke is található, feltűnően sok a nagyméretű fülke, átlagban 64,7 cm-esek, de sok helyen meghaladja a 80-90 cm-t is.

(MTI)