Az alaptörvény módosítását kezdeményezi a Jobbik, mert Brüsszel nyomására Orbán Viktor és kormánya korábbi ígéretével ellentétben mégis kész beengedni a 14 és 18 év közötti illegális bevándorlókat – hangsúlyozta Mirkóczki Ádám Egerben. 

A Jobbik országgyűlési képviselője közölte: március 7-én fogadta el a magyar országgyűlés a jogi határzárt elrendelő törvénymódosítást, mely kizárt minden illegális bevándorlót Magyarországról. Az ellenzéki pártok közül ezt kizárólag a Jobbik támogatta – tette hozzá.

Orbán Viktor és kormánya azonban múlt hétvégén visszakozott, és Brüsszel nyomására megváltoztatta álláspontját – emelte ki Mirkóczki.

Mint fogalmazott: Orbán helyett Rogán Antal üzente meg akkor Brüsszelből, hogy Magyarország mégis kész beengedni a 14 és 18 év közötti migránsokat, amely ellentmond annak, amit a Fidesz két éve az óriásplakátokon és a médiumokban hirdet, hangoztatva, hogy megvédi az országot. 

Mirkóczki Ádám, a Jobbik orsszággyűlési képviselője bejelenti Egerben, hogy pártja az alaptörvény módosítását kezdeményezi migráns ügyben //Fotó: Keller Richárd

Mirkóczki Ádám kiemelte: ez év márciusáig, a családegyesítéseket is beleszámítva, 15 ezer letelepedési engedélyt adott ki a kormány harmadik világból származó bevándorlók számára. Ez álságos politika Orbán Viktor részéről, mert egy ezeregyszáz fős kötelező betelepítési kvóta miatt egy “mérhetetlenül drága” népszavazást rendezett, miközben két “Füzesabonnyi” bevándorlót telepített le hazánkban – fogalmazott a Jobbik képviselője. 

“A 14 és 18 év közötti illegális bevándorlók “időzített bombák”, mert könnyen befolyásolhatók és radikalizálhatók, ezért a Jobbik az alaptörvény módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy a letelepedési kötvényt eltöröltesse és minden illegális bevándorlót kortól és vagyoni helyzettől függetlenül kizárjon Magyarországról.”

– hangsúlyozta Mirkóczki Ádám.

Tekinsd meg a Jobbik országgyűlési képviselőjével készített rövid interjúnkat: