A Zrínyi Katonai Filmstúdió által közreadott képen a veronai buszkatasztrófa negyedik súlyos sérültjét hozza mentő a budapesti Honvédkórházba 2017. január 23-án. Fotó: Dévényi Veronika / Zrínyi Katonai Filmstúdió
A Zrínyi Katonai Filmstúdió által közreadott képen a veronai buszkatasztrófa negyedik súlyos sérültjét hozza mentő a budapesti Honvédkórházba 2017. január 23-án.
Fotó: Dévényi Veronika / Zrínyi Katonai Filmstúdió

Két égési sérültön műtétet hajtottak végre. A csuklótörést szenvedett harmadik beteg is műtétnek néz elébe, de ő már járóbetege, kontrollra jár a kórházba. Egy égési sérültet pedig hamarosan hazaszállíthatnak Veronából.

Változott azon sérültek állapota, akiket itthon kezelnek – jelentette ki Tamás Róbert, a Honvédkórház orvosigazgatója az M1 Híradójában.

Mint mondta: két sérült beavatkozáson esett át, mindkettő égési sérülését látták el. A héten eldől, szükség lesz e további beavatkozásra az esetükben.

A harmadik sérült, aki csuklótörést szenvedett, járóbetegként jár be kontrollra az intézménybe, a jövő héten egy műtétet hajtanak rajta végre az égési sérülései miatt.

(hirado.hu)