Az egri Polgármesteri Hivataltól megtudtuk, hogy a Sas és Ady utcák kereszteződésénél pénteken, a kora esti órákban ismét megindulhatott a forgalom. A kivitelező elvégezte a szükséges munkát, így a közlekedőknek nem kell tovább elkerülniük ezt a szakaszt.

A Sas út teljes megújítása Eger legnagyobb közterületi beruházása a 2019-es évben, a munka ütemterv szerint halad.A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program egy másik, kulcsfontosságú eleme a belvárosban végzett fejlesztés-sorozat. Az Eszterházy téren elérkeztünk a kordonbontáshoz, levonul a kivitelező, így az egriek már használhatják a megszépült, teljesen felújított, impozáns teret.

A műszaki átadás-átvétel még folyamatban van, illetve a következő napokban még kisebb, kiegészítő munkákat végeznek az újjászületett területen. A jövő hét folyamán üzemelik majd be a hűsítő vízijátékot, vízfilm-felületet. Az Eszterházy tér hivatalos átadása a névadót ábrázoló, egész alakos szobor avatásával történik majd meg.

Kiegészítő információ, hogy az Eszterházy tér melletti mellvédek felújítása nem szerepelt ugyan az uniós projektben, ám Eger Önkormányzata, saját forrásból itt is elvégzi szeptemberig a szükséges javításokat, pótlásokat.

Egy másik megújuló terület, a Hatvani kapu tér is bejárjárható már, így az egriek kipróbálhatják, milyen élményt ad a teljesen átalakult, megszépült terület. Az Eszterházy térhez hasonlóan itt is igaz, hogy kisebb munkálatok még szükségesek, s az Államkincstár épülete előtti, intelligens vízijátékot is a napokban fogják beüzemelni.

A Polgármesteri Hivatal köszöni a felújítások, fejlesztések során tanúsított türelmet és együttműködést! 

Forrás: Egri Polgármesteri Hivatal

 

Kapcsolódó képek: