Már második kötete jelent meg a fiatal és tehetséges egri írónőnek
Már a második kötete jelent meg a bájos, fiatal és tehetséges egri írónőnek, Péró Gabriellának /Fotó: Keller Richárd
A főhősnek, Jordannek ezúttal nemcsak a saját démonaival és a pánok királyával kell megküzdenie, de maga mellé kell állítania az elemeket is, hogy sikerrel járjon. Csakhogy az ideje rohamosan fogy. Íme az izgalmas trilógia második része.

Tavaly októberben számoltunk be arról, hogy Péró Gabriella (írói nevén Gabriella Eld) egri írónak a közelmúltban megjelent az első regénye, “Emlékek Jordan számára” címmel. Izgalmas és rendhagyó fantasy-je akkora sikert aratott, hogy elkészült a folytatás is: néhány napja napvilágot látott az Ikercsavar Krónikák trilógia második része, a “Remények Jordan számára”. Csendben megsúgjuk, már készül a befejező kötet is.

Fotó: Keller Richárd
Fotó: Keller Richárd

Gabriella új könyvével kapcsolatban hírportálunknak elmondta: miután az első részben a főhős, Jordan megtalálta az emlékeit, ezúttal az erejét keresi. Az új kötet érdekessége még, hogy Jordan ellenségei kerülnek inkább fókuszba, és sok új izgalmas karakter is megjelenik a színen – árulta el nekünk Gabriella. 

Fotó: Keller Richárd
Fotó: Keller Richárd

Íme ízelítőül az új kötet szinopszisa:

“Jordan Norris minden.
A világ lángokban áll, a barátai rabságban nyomorodnak, az egyetlen élő rokonát pedig a kegyetlen kínzómester tartja a markában. Az emberek, akik annyi éven át védték és imádták őt, most szenvednek és nem maradt senki más, akitől segítséget kérhetne, csak a síkurak. Vízbe kell fulladnia, hogy lássa a Víz magatehetetlen úrnőjét, átkelni a semmi földjén, hogy segítséget kérhessen a vakmerő Tűztől és le kell győznie mindközül a legrosszabbat is. A Levegő királya megfoghatatlan, érinthetetlen és különösen ravasz; esze ágában sincs segíteni. Jordannek nemcsak a saját démonaival és a pánok királyával kell megküzdenie, de maga mellé kell állítania az elemeket is, hogy sikerrel járjon. Csakhogy az ideje rohamosan fogy.”

Gabriella – új könyvének megjelenése alkalmából – egy író-olvasó találkozóra hívta rajongóit a közelmúltban az egri Brancs Kávé- és Borkertbe. 

Fotó: Keller Richárd
Fotó: Keller Richárd

A kellemes és kötetlen hangulatú találkozón Gabriella felolvasás tartott, dedikálta új és régi kötetét, és az érdeklődők írói kulisszatitkairól és főhőseiről is kérdezhették.

Fotó: Keller Richárd
Fotó: Keller Richárd

 

Fotó: Keller Richárd
Fotó: Keller Richárd
Fotó: Keller Richárd
Fotó: Keller Richárd

Nagyon kíváncsian várjuk a befejező kötetet is.

Rendeld meg online a “Remények Jordan számára” című könyvet ITT.

Tekintsd meg Gabriellával készített interjúnkat, melyből sok érdekességet megtudhatsz az új kötetről:

 

 

AJÁNLJUK MÉG

Elégedetlen volt a fantasy könyvekkel, ezért írt egyet a bájos egri írónő