Sokan nem is tudják, milyen károkat okozhat a szemnek az UV sugárzás. Ennek elsődleges oka az, hogy a nem megfelelő napszemüveg viselése mellett még nem tapasztalnak semmiféle kellemetlenséget, kárt vagy fájdalmat. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy biztonságban is vannak. A napszemüveg sötét árnyalatú, UV szűrő nélküli lencséi nem szűrik meg az ultraibolya sugarakat, sőt, a minimális árnyékolás hatására a pupilla is megnyugszik, kitágul és így a szembe sokkal több káros sugárzás jut. Ennek hatásait viszont lehet, csak évekkel később fogjuk érezni, hiszen ez a fajta károsodás egy nagyon lassú és szinte észrevétlen folyamat – ezért hajlamosak is vagyunk megfeledkezni róla. 

Végső esetben a szaruhártya és a kötőhártya hámja károsodik, de akár a szürkehályog kialakulása is előfordulhat. Azt az érzést már mind ismerjük, amikor véletlenül a napba nézünk és utána néhány percig fekete foltokat látunk magunk előtt, melyek akadályoznak a látásban. Ezt fotokémiai változásnak nevezzük, amelyek az ideghártyát érik közvetlen sugárzáskor, és bár egy darabig ellen tud állni és rövidesen regenerálódik, de egy idő után ezek a fekete foltok állandóvá válhatnak, ha nem vigyázunk. 

Érdemes azt is tudnunk, hogy nem csak nyáron jellemző az UV sugárzás veszélye: a téli időszakban is gyakran süt a nap, de különösen kockázatos lehet a fehér hóról visszaverődő napfény is! Ezért a hideg, borús hónapokban is legyünk mindig felkészülve szemünk védelmére! Komfortosabb ezekben az évszakokban az úgy nevezett fotokromatikus lencsével ellátott napszemüveg viselése, amelyek csak fény hatására sötétednek be, ezért akkor is kiváló látási viszonyokkal közlekedhetünk vele, amikor éppen borúsabb, sötétebb az időjárás. 

A polarizáció extra protekciót tesz hozzá az UV védelemhez, mégpedig olyan szűrő formájában, ami elhárítja a vízszintesen érkező fényt. Hogy ez miért fontos? Minden vízszintes felületről visszaverődő fény akadályozza a látást, ez pedig különösen vezetés közben lehet zavaró és akár veszélyes, de az előbb említett hóról visszaverődő vagy vízről tükröződő fény is rendkívül káros. A polarizált napszemüveg elnyeli a vízszintesen érkező sugárzást, így a szabadtéri sport, a vezetés vagy egyszerűen csak a mindennapok is kényelmesebbek és biztonságosabban lehetnek. Kevesen tudják, hogy a vízszintes irányú fényhullámok sokkal fókuszáltabban és erősebben érkeznek, ezért jelentősen vakítóbbak, sőt, a látásban is akadályozhat minket. 

De mi is a polarizáció? Polarizált lencséről akkor beszélünk, ha az UV szűrő mellett olyan extra kémiai bevonat is részét képezi, amely elnyeli a vakító hatású napsugarakat és ezzel mérsékelni tudja a visszaverődésekkel járó kellemetlen káprázást és természetesen ennek káros hatásait. Érdemes megfontolni polarizált napszemüveg vásárlásakor, hogy milyen színárnyalatú lencsét válasszunk, mivel többféle is elérhető. Minden szín más igényre nyújt kielégítő megoldást, illetve különböző előnyökkel bírnak. 

A szürkés árnyalatú polarizált lencse a fáradtságot gátolja, valamint fokozott védelmet biztosít a vízszintes tükröződés ellen, ezért leginkább szabadtéri tevékenységekhez, vezetéshez ajánlott. 

A sárgás árnyalatú lencsék tisztább látási viszonyt biztosítanak és csökkentik a szem igénybevételét is, így gyakran választják pilóták ezt a fajta napszemüveget, de azok számára is előnyös lehet, akik sok időt töltenek képernyők előtt. 

A barnás, borostyán színnel bíró lencsék segítségével könnyebben észleljük a mélységet, ezért nagyon hasznosak olyan helyzetekben, ahol fontos a távolság reális érzékelése.

A Trendmaker kínálatában rengeteg, káros napsugárzás ellen megfelelő védelmet nyújtó napszemüveg található, mindhárom jótékony színárnyalatban. A márkák közül evidens megemlíteni a Polaroid termékeket, amelyek korszakalkotók az UV- és polárszűrős napszemüvegek között, de a Columbia és a Heavy Tools polarizált lencsés termékei is kiváló védelmet nyújtanak a káros sugárzás ellen. Választékunk nagy előnye, hogy amellett, hogy megfelelően védik a szemek épségét, divatosak, stílusosak és rendkívül sokszínűek – így mindenki megtalálja a hozzá legjobban illő darabokat.