Soha nem volt még ilyen egyszerű elindítani egy saját blogot, mint manapság. Ha blog készítésén gondolkodsz, akkor számtalan lehetőség áll rendelkezésedre ahhoz, hogy akár néhány órán belül már a saját blogodon írhass. 

Ebben a bejegyzésben röviden bemutatom, hogy hogyan is készítheted el a saját online felületedet, mindössze négy lépésben. 

Első lépés – Válassz témát és nevet!

Mielőtt bármibe is belekezdenél választanod kell egy témakört amiről írni szeretnél. Általában ez jelenti a legkisebb kihívást, hiszen ha ezt a bejegyzést olvasod, akkor jó eséllyel már megvan az ötlet. 

Ha viszont nincs, akkor érdemes olyan témát választanod, amiről vagy sokat tudsz és már a kezdetekkor képes leszel körüljárni azt, vagy egy olyan témát kiválasztani, amiről többet szeretnél tudni, így egyszerre tanulhatsz és publikálhatsz, miközben felfedezed a témakört.

Érdemes olyan nevet adnod a blogodnak, amely releváns a választott téma szempontjából. Emellett mindig érdemes ellenőrizni, hogy a kiszemelt név elérhető-e domainként.

Második lépés – Válassz felületet

Ha a téma megvan, akkor következő lépésként el kell döntened, hogy hol is fogsz blogolni. Számos felület közül választhatsz, ahol egy gyors regisztrációt követően neki is láthatsz az írásnak, ilyen például a Reblog, vagy a Medium.

A probléma ezekkel a felületekkel, hogy harmadik fél tulajdonában állnak és a legtöbb helyen nem te fogsz rendelkezni a tulajdonjogokkal. A blog mellett a domain sem a tiéd és mivel egy külső felületről van szó, így mindig ki leszel szolgáltatva az üzemeltetőnek.

Épp ezért szoktam javasolni, hogy indíts saját weboldalt, melyen elhelyezheted a blogodat. Egy saját weboldal költsége ma már rendkívül alacsony, potom pénzért elindíthatsz egy saját felületet, például WordPress használatával. 

Harmadik lépés – Saját felület indítása és testreszabása

Egy saját WordPress alapú weboldal elindításához nem kell széleskörű informatikai tudás. Egy domaint és tárhelyet kell vásárolnod. A legtöbb helyen már a weboldal is előre telepítve megvásárolható, így 4-5 ezer forintból, akár néhány perc alatt elindíthatod a blogod.

A WordPress nagyon egyszerűen testreszabható, azonban én kezdőknek azt javaslom, hogy válasszanak egy szimpatikus sablont és kezdetben fókuszáljanak az írásra. 

A WordPress kezelőfelületén találhatsz egy sablonok elnevezésű menüpontot, itt több ezer megjelenés közül választhatsz és egy kattintással telepítheted bármelyik weboldal sablont.

Negyedik lépés – Kezdj bele a blogolásba

Most, hogy már rendelkezel egy saját bloggal, nincs más hátra, mint hogy elkezdj írni. Az indulás technikai része könnyen megtanulható, bárki elkészítheti a saját blogját egy Youtube oktatóvideót követve, azonban maga az írás jóval nagyobb kihívást jelenthet. Van néhány tippem, amivel könnyebb lesz belevágnod az írásba és rendszeresítened azt, sokkal könnyebben lesz a blogolás a mindennapjaid része, ha van egy kialakult rendszered.

Érdemes tervezéssel kezdeni. Nagyban megkönnyíti a dolgod az, ha van egy vázlatod ami alapján lépésről lépésre haladhatsz. Ha megvan a terv, akkor haladj egységenként, blokkról blokkra lépve úgy fogsz haladni a szöveg elkészítésével, hogy szinte észre sem veszed azt. 

A bejegyzésed első verziója után érdemes korrektúráznod, szerkesztened azt. Jobb, ha a folyamat ezen részéhez is hozzászoksz. Ha szeretnél igényes tartalmat nyújtani az olvasóid számára, akkor mind olvashatóságban, mind helyesírásban hibátlanra kell törekedned.

Ha készen áll az első bejegyzésed, akkor két dolog van hátra. Egyrészt közzé kell tenned azt a blogodon, így mindenki számára elérhetővé téve azt. Másrészt érdemes megismerkedni egy-két marketing eszközzel, ahhoz hogy olvasókat szerezz. Legegyszerűbb ha megosztod az ismerősi körödben és a közösségi médiában a legújabb bejegyzésed.