A varázslatos adventi időszak ünnepi és egyben fényes arculatának gazdagítása céljából egy évtizeddel ezelőtt elindult egy civil kezdeményezés – az „Eger Ünnepi Fényei” pályázat, amely ma már egy szép, helyi hagyományként ismert.

Ezt a folyamatot szeretnék a 2017-es évben is folytani a szervezők, ezért az egri önkormányzat civil szervezetekkel, az Egri Lokálpatrióta Egylettel, a Cives Pro Urbe Alapítvánnyal és az Egri Városszépítő Egyesülettel karöltve idén is meghirdeti a pályázatot.

A szervezők azt kérik, hogy azok, akik csatlakozni szeretnének a versenyhez, küldjék el, vagy személyesen adják le jelentkezésüket a kiírásban megadott elérhetőségeken, a csatolt formanyomtatvány segítségével.

A pályázat benyújtási határideje: 2017. december 11. (hétfő)

A zsűrizést az ítészek 2017. december 12-én, 13-án és 14-én végzik. Ezeken a napokon arra kérik a pályázókat, hogy feltétlenül, folyamatosan biztosítsák a karácsonyi díszítések megtekinthetőségét!

A zsűri munkáját nagymértékben segíthetik azok a fényképek, melyeket a pályázók készítenek saját adventi díszvilágításukról, díszítésükről, ezért kérjük, éljenek ezzel a lehetőséggel és juttassák el fotóikat a megadott e-mail címre.

A papíron kitöltött pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Dobó tér 2. sz. alatti és Kossuth Lajos u. 28. sz. alatti épületében kihelyezett ládába lehet leadni, elektronikus úton pedig a varosuzemeltetes@ph.eger.hu e-mail címre várjuk a jelentkezéseket.