A Heves Megyei Diabétesz Szövetség (HEMEDISZ) – amely immár 30 éves fennállását ünnepli – azzal a céllal jött létre, hogy minden téren és minden lehetséges módon segítse a cukorbeteg gyermekeket, fiatalokat, és felnőtteket.

A HEMEDISZ rövid története

A HEMEDISZ 1991-ben dr. Petheő István, az egri Markhot Ferenc Kórház főorvosának, diabetológusának kezdeményezésére alakult meg, de 1988-tól diabétesz klubként is létezett már. Hivatalos civil szervezetként  a cégbíróságon 1991-ben lett bejegyezve. Nem csak Egerből, hanem Heves megye teljes területéről fogadják a cukorbetegeket. Az egyesületté növő szervezet 1994-ben létrehozta első közösségi-tanácsadó központját, amely Eger első Diabétesz Centerként működött a Knézich Károly utcában.

Az egyesület elnöke – Keller Józsefné – foglalta össze röviden a tevékenységüket

Eddigi eredményeink: 1994-ben létrehoztuk a Diabetes Centert, amely segítő központja lett a Heves megyei cukorbeteg gyermekeknek és felnőtteknek. Az elmúlt 30 évben megszerveztünk és lebonyolítottunk 23 évben  1 hetes nyári tábort, 19 alkalommal 4 napos bentlakásos tanfolyamot. Ezeken a rendezvényeken, a cukorbetegek orvosi felügyelet mellett, megtanulhatták az inzulin beadását, a vércukor mérést, a helyes táplálkozást. Ezen kívül nagyon sok hasznos, praktikus tanácsot kaptak a mindennapi életükhöz. Valamint megismerhették egymást és nagyon jó közösséget alkottak, nagy barátságok jöttek létre. Szerveztünk országos ifjúsági találkozókat is,  17 alkalommal. Különböző szűréseken, prevenciós rendezvényeken megközelítőleg 8-9000 gyermek és felnőtt egészségi állapotát mértük fel a diabétesz szempontjából, akiknél 2-3 %-nál fedeztük fel a cukorbetegség kezdődő, vagy már kiteljesedett tüneteit. Nagyon fontos eredményünk, hogy a 30 év alatt, 21 országos edukációs- és életmódtábort szerveztünk a fiatalok számára

A HEMEDISZ rendszeresen részt vesz a város vérkeringésében is. Ünnepségeken, külső rendezvényeken is szűréseket, igény szerint előadásokat tart. Minden évben járnak falvakba, iskolákba, óvodákba szűréseket és előadásokat tartani.

A Bródy Sándor Könyvtárral közös szervezésben a Heves Megye könyvtáraiba is ellátogatnak, ahol Egészség nap keretében kóstolással egybekötött előadást és szűrést végeznek.

A HEMEDISZ a legfontosabb információkat, tanácsokat már nemcsak személyesen, de facebook-oldalán is megosztja a diabéteszesekkel és a “kívülálló”  érdeklődőkkel. A megye iskoláiban, óvodáiban, közösségi-kulturális intézményeiben tartott felvilágosító kampányaikat pedig azért tartják fontosnak, mert drasztikusan nő a diabéteszesek száma. A jelenlegi félmilliós magyar cukorbeteg közösség akár 200-300 “taggal” bővülhet a jövőben, akik között egyre több a gyermek.

 Az egyesület szoros kapcsolatot ápol a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetségével és a Magyar Diabetes Társasággal.

Fontosabb adatok: Heves Megyei Diabétesz Szövetség

                                    Rövid név: HEMEDISZ   Adószám: 19134233-1-10

                                    Számlaszám:11739009-20136071

Még van idő az adó egy százalékáról rendelkezni, akár a bevallástól külön, utólag is.

Kérjük ajánlja adója 1% -át civil szervezetünknek! A személyi jövedelemadója 1%-ának felajánlása Önnek nem kerül semmibe, csak pár percébe, de nekünk óriási segítséget nyújthat! Hálásan köszönjük!

Az adó 1% felhasználásának főbb területei:

  1. Gyermek és ifjúsági táborok szervezése
  2. Felvilágosító tevékenység folytatása (oktatás, előadások, táborok)   a szövődmények elkerülése érdekében
  3. Egészség napok szervezése, tartása
  4. Vércukor, vérnyomás mérése rendezvényeken
  5. Cukorbetegek egyéni támogatása

     + 1 Érdekképviselet biztosítása

HEMEDISZ  – Adószám: 19134233-1-10

Vagy támogassa munkájukat  átutalással a következő bankszámlára:

11739009-20136071

Segítségnyújtás a rendelkezéshez (kattintás a képre)

 

 

 

 

20EGYSZA-Nyomtatvány letöltése ITT

Pillantson bele néhány elmúlt évi rendezvényükbe.

Tekintse meg galériát! Galéria (kattintás egy képre)