Számos bölcsöde megújult, uniós támogatással fejlesztik a hajléktalanellátást, és bővítik a lakhatási lehetőségeket Egerben – közölte a polgármester az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárával tartott közös sajtótájékoztatón városunkban. 

Habis László, Eger fideszes polgármestere hangsúlyozta: az előző években Eger jelentős bölcsődei rekonstrukciókat és kapacitásbővítést hajtott végre. Saját erőből létrehozott továbbá egy pszichiátriai gondozó központot, amelyet az Ökumenikus Segélyszervezet működtet – tette hozzá.

Dolgoznak azon, hogy teljessé tegyék a hajléktalanellátást, ezen belül uniós támogatással fejlesztik a nappali ellátást. A szociális városrehabilitációs program keretében pedig infrastrukturális és lakhatási projektek mellett hangsúlyosan szerepelnek felzárkóztató programok is – mondta.

Az óvodai és iskolai szociális segítő munkával kapcsolatban a szakembergárda kiépítése mellett fontosnak nevezte a kapcsolatok erősítését az érintett intézményfenntartókkal, amelyek között egyházi és vállalati is van a járásban. 

Czibere Károly a helyi Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság család- és gyermekjóléti központjában kiemelte: az óvodai és iskolai szociális segítő munka bevezetésére azért van szükség, hogy hátrányos helyzete miatt egyetlen gyermek se maradjon ki az oktatási intézményekből. Ezen kívül a kezdeményezés hangsúlyos eleme végzettséghez segíteni a veszélyeztetett körülmények között élő, segítségre szoruló fiatalokat – tette hozzá.

A tavaly indult és 2,1 milliárd forint állami forrásból megvalósuló modellkísérletben jelenleg 54 járás gyermekjóléti intézménye vesz részt, ám szeptembertől e feladat ellátása az ország valamennyi ilyen központja számára kötelező lesz – mondta, jelezve, hogy a tevékenység finanszírozására idén mintegy 1,4 milliárd, míg 2019-ben 5,6 milliárd forint többlettámogatást fordít hazai költségvetésből a kormány.

(MTI)