Koronavírusban elhunyt Csollány Szilveszter, olimpiai bajnok tornász.

A szomorú hírt a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tette közzé közös közleményében.

“A Magyar Torna Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság mély fájdalommal tudatja, hogy az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, Csollány Szilveszter 51 éves korában elhunyt. Az olimpiai bajnok tornász nemcsak sportolóként ért el kimagasló eredményeket, hanem kiváló férj és nagyon jó édesapa is volt”

– emlékeztek róla.

A Sopronban élő Csollány Szilveszter december 3-án került tüdőgyulladással a helyi kórházba. Mivel állapota gyorsan romlott, Budapestre, a Korányi-kórházba szállították. Az 51 éves tornász később lélegeztetőgépre került. Állapota kritikussá vált, úgynevezett vastüdővel tartották életben.

ÉLETE

Ifjúsági sportolóként Győrben kezdett el tornázni, 15 évesen a łódźi IBV-n lett negyedik, első érmét az 1988-as ifjúsági Eb-n, Avignonban szerezte gyűrűn. Ebben az évben igazolt az Újpesti Dózsába, ahol csapatbajnoki címet szerzett, majd egy évvel később már a felnőtt válogatott tagja lett.

Koronavírusos esetek a magyar sportvilágban. - Blikk
Fotó: MTI

Első felnőtt nemzetközi érmét az 1990-es, lausanne-i Európa-bajnokságon szerezte, gyűrűn lett bronzérmes. 1992-ben már a párizsi világbajnokságon ért el második helyet. Három (1992, 1996 és 2000) olimpián szerepelt. Barcelonában még a hatodik, Atlantában már a második helyen végzett, karrierjét a 2000-es, Sydney olimpián koronázta meg, ahol gyűrűn olimpiai bajnok tudott lenni.