Guruló díszletekkel, installációkkal és szobrokkal vonultak Budapesten az Oktogon és a Hősök tere között. A látványos forgatagban megelevenedett Magyarország alapításának története, a magyar mondavilág.

Az augusztus huszadikai ünnepség alkalmat adott arra, hogy minél többen lássák, milyen korszerű technikával rendelkezik a Magyar Honvédség. Minden légi eszköz megjelent a Duna felett, ami jelenleg a honvédség állományában van.

2021-ben Szent István király ünnepén az ország főterén járhat a nagyközönség a hosszú évtizedek után az elmúlásból visszatért ikonikus nemzeti kincsünk, az Aranyvonat csodájára. Az impozáns kocsiszerelvény az államalapító halálának 900. évfordulójára készült még 1938-ban, azonban a második világháború alatt a Szent Jobbot országos körútra szállító vasúti kocsi is megsemmisült.

2015-ben a Budakeszi Kulturális Alapítvány kezdeményezésére indult a rekonstrukció, melynek eredményeként 2020. augusztus 20-án adták át a feltámasztott Aranyvonatot, melyet most augusztus 20-a és 22-e között bárki testközelből megtekinthet a Kossuth téren.

MTI