gledura_benjamin
Az egri születésű nemzetközi nagymestert választották 2016 legjobb fiatal sakkozójának.

AZ ALÁBBI CIKKEINK ÉS ÉRDEKELHETNEK

  • Egri olimpikonnak is szurkolhatunk a Sakkolimpián
  • Már két győzelemnél tart a bakui sakkolimpián Gledura Benjámin
  • A magyar férfiválogatottnak már négy győzelme van a bakui sakkolimpián

Kiváló évet zár Gledura Benjámin: a mindössze 17 éves egri sakkozó idén megszerezte a nemzetközi nagymester címet, kiválóan szerepelt hazai és nemzetközi versenyeken, valamint a bakui sakkolimpián. Kiemelkedő eredményeit a a Magyar Sakkszövetség elnöksége is elismerte: Benjámint választották a “2016-os Év ifjúsági játékosának”.

 

Benji az első győzelme után a Crystal Hall versenyterem előtt a bakui sakkolimpián Fotó: Facebook
Benji az első győzelme után a Crystal Hall versenyterem előtt a bakui sakkolimpián Fotó: Facebook

Benjámin a focipálya miatt követte unokatestvérét a sakkedzésre, mégis a tábla mellett ragadt. Noha több mint két éve még úszásban is országos bajnok volt, világbajnoki ezüstje és Európa-bajnoki címe már választott sportágában van. Gledura Benjámin a felnőttek között is a legmagasabbra jutna.

Már tízesztendősen Európa-bajnoki első lett és persze a hazai országos bajnokságon is győzött. A 2011-es év hozta meg az eddigi legnagyobb sikert, ekkor ugyanis ezüstérmet szerzett Brazíliában a korcsoportos vb-n, 2013-ban és 2014-ben is tagja volt a mindkétszer a negyedik helyen végző magyar válogatottnak az U16-os sakkolimpián. Utóbbi viadalt Győrött rendezték, Gledura első táblásként hét ponttal a legjobb lett.

A nemzetközi nagymester, az Eger Sakk és RS Sport Klub versenyzője szívesen idézi fel az egyik partit, amelyben az ellenfél az alapsoron hagyta a tisztjeit, ő pedig az összes bábujával támadásba lendülhetett, így tetszetős győzelmet aratott. A jelző fontos: épp azt szereti a sakkban, hogy szépen lehet nyerni. Támadópárti, s bár persze ha a játék úgy kívánja, védekező stílusra vált, összességében akkor érzi elemében magát, amikor kezében az irányítás.

Ahhoz képest, hogy öt-hat éves korában csak azért követte az unokatestvérét sakkedzésre, mert a helyszínen focipálya is volt, pályafutása remekül alakul. Az edző tehetségesnek találta, így a tábla mellett ragadt. Rövid ideig a sakkal párhuzamosan versenyszerűen úszott. Ebben is a sportágban is jeleskedett. Az amerikai Bloombert News 2010-ben például a világ ötven legtehetségesebb gyereke közé választotta. Ez azért is fantasztikus elismerés, mert jellemzően nem sportolók, hanem zenészek vagy ifjú tudósok kapják.

A 2009-es Eb-győzelem azonban végleg eldöntötte a kérdést, hiszen nem lehet versenyszerűen együtt űzni a két sportágat. Ahogy sakkozó kortársai többsége, Benjámin is magántanuló, mert csak így lehet a nap nagy részét edzéssel, elemzéssel tölteni.