Földharc: Folytatódik az egri pártok között az adok-kapok M25 ügyben

Kiemelt
Illusztráció: Keller Richárd
A Fidesz után az egri Fidelitas is beleszállt a Jobbikba: Lombeczki Gábor megyei választmányi elnök szerint egy földspekuláció miatt akarja módosítani az eredeti nyomvonalat a Jobbik. Mirkóczki Ádám ezt “aljas és szánalmas hazugságnak” tartja.

Jobbikos földspekuláció miatt csúszhat az M25-ös beruházás – hangsúlyozta Lombeczki Gábor a Fidelitas pénteki közleményében a Fidesz korábbi állítását megismételve. 

A megyei választmányi elnök kifejtette: Mirkóczki Ádám jobbikos országgyűlési képviselő korábban azért javasolta az M25-ös gyorrsforgalmi eredeti, déli nyomvonalának módosítását, mert azzal Tóth István jól járna. Lombeczki szerint ugyanis a Mirkóczki Ádám által javasolt nyomvonalon fekszik a Jobbik füzesabonyi elnökének birtoka, melynek állami kisajátításával jelentős összeghez jutna. A módosító javaslatnak tehát csak egy célja van, hogy a Jobbik földspekulációval vagyont szerezzen – fogalmaz a közleményben Lombeczki.

A Jobbik szerint hazugság a Fidelitas vádja, amelyet “aljasnak és szánalmasnak tartanak”. Az egri Fidesz és “pincsi szervezete a Fidelitas”, már semmi mást nem tud csinálni, csak “hazudni, hazudni és hazudni”, különösen akkor ha a Jobbikról van szó” – fogalmaz szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a párt.

Íme a teljes reagálás:

“Hazugság a Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő és Tóth István füzesabonyi elnök ellen felhozott vádak. Mi továbbra is kiállunk az M25-ös összekötő út mielőbbi ésszerű és korrupciómentes megépítési mellett.

Méltatlanul aljasnak és szánalmasnak tartjuk azt, hogy az egri Fidesz és pincsi szervezete a Fidelitas, már semmi mást nem tud csinálni, csak hazudni, hazudni és hazudni, különösen akkor ha a Jobbikról van szó.

Természetesen megtesszük a szükséges jogi lépéseket, mert veszélyesnek tartjuk, hogy az egri Fidesz eltitkolt, önös kampánycéloktól vezérelve hazugságokkal akarja félrevezetni az embereket. Állításaiknak pont az ellenkezője igaz: nem a módosított, hanem a korábbi nyomvonal vágná ketté a Tóth István tulajdonban lévő földeket.

Sajnálatosnak tartjuk – ugyanakkor a Fidesztől nem meglepő – hogy a kampány közeledtével vezetőink személyét és családját ismét támadás éri, ezért arra kérjük a Fidesz tisztességes tagjait, hogy határolódjanak el a hazugságkampányt folytató helyi vezetéstől.

A Jobbik ahogy korábban, úgy a jövőben is érdemi vitákkal, javaslatokkal, nem vádaskodásokkal kívánja segíteni a helyi lakosság érdekeit szolgáló fejlesztéseket.”

AJÁNLJUK MÉG A TÉMÁBAN:

2020-ra épül meg az M25-ös

Vélemény, hozzászólás?