Fotó: egrivizilabda.hu

Nehezen indult, de csak összejött, így ismét Európa legjobbjai között a ZF-Eger férfi csapata.

 

Talán a nagy tét miatt, de meglehetősen idegesen kezdődött a találkozó. Mindezek tükrében egyáltalán nem meglepő, hogy a mérkőzés első kiállítását követően, Dabrowski Norbert máris magához rendelte fiait. Kellett nagyon az ilyen helyzetben lélektanilag nagyon fontos vezető találat, ám mindez a vendégeknek jött össze, Dorde Lazics találatával.

Mondhatnánk, hidegzuhany a javából, legalábbis előzetesen nem sokan számítottunk arra, hogy az első negyedben gólképtelen marad a házigazda. Ebből is látszott egyébként, hogy egyáltalán nem lehetett leírni a riválist, ezért a hátralévő három játékrészben is kőkemény ütközetre volt kilátás.

Fotó: egrivizilabda.hu

A várva várt „jégtörés” aztán majdnem tíz perc után következett be, köszönhetően Kovács Gergőnek, aki kíméletlenül pattintott a léc alá egy hat az öt elleni akció végén. Úgy tűnt, ez valamennyire beindítja a gépezetet, legalábbis egy támadással később Lőrincz Bálint távoli löketével már a mieink vezettek (2-1). Más kérdés, hogy rögtön ezt követően Radomir Drasovics jóvoltából megint egálra állt a csata.

Olyannyira nem került sínre a találkozó menete, hogy egy szerb időkérés után parádés támadást játszottak végig a partizánok, amivel ismét hozzájuk került a vezetés. Nem is változott már az eredmény a nagyszünetig, a hazai részről elért két találat pedig féltávnál mindenre okot adott, csak épp a higgadtságra és elégedetlenségre nem.

(Fenyves Balázs/egrivizilabda.hu)

A mérkőzés további részleteiről és mesterek értékeléséről az egrivizilabda.hu cikkében olvashatsz.