Huszonegy diák foglalta el lelkesen a színház termeit a „Színház a tehetségekért” című pályázat keretében tartott napközis táborban. Június 17-től egy héten át.

Minden nap más szegmensét ismerhetik meg a színházi világnak, pl. Gulyás László, a Farkas Ferenc Zeneiskola igazgatója a zene és a hangszerek világába vezeti be a fiatalokat. Nagy Zoltán, a színház zenei vezetője a hangképzés mellett mesél arról, mi a zenekar szerepe az előadások során. Táncművészeink segítségével a színpadi mozgásba, Nagy András és Tóth Levente, színművészek a színészmesterségbe avatják be őket.

Tavaly már nyitott a társulat a fiatalok felé – sikeresen – mondja Tóth Levente, színművész, projektfelelős. – Fontos, hogy a fiatalokat behozzuk a színház misztikus világába és értő közönséget neveljünk. De abban is bízunk, hogy ezek a foglalkozások bátrabbá, felszabadultabbá teszi őket – mondja.

 

Galéria megtekintése: Kattintás egy képre

Fotók: Gál Gábor

Forrás: Gárdonyi Géza Színház/ Pilisy Csenge sajtóreferens