A jogosítvány nélküli és  gyakorlattal nem rendelkező férfi,  felelőtlenül vezette a gépjárművet, és egy fának ütközött. A  járművezető hibájából több gyermek is  súlyosan megsérült.

 

Rendőrségi fotók

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy húsz éves fiatalemberrel szemben, aki jogosítvány nélkül vezette azt a személygépkocsit, amellyel a figyelmetlensége folytán Mezőszemere közelében frontálisan egy út menti fának ütközött.

A vádlott 2017. augusztus 30-án délután egy kölcsönkért személygépkocsival Szihalomról tartott hazafelé a 33102 számú úton úgy, hogy az általa vezetett járműben, szabálytalan körülmények között egy fiatal nőt és négy gyermeket is szállított. A nő a jobb első ülésen ült a kezében egy 9 hónapos csecsemőt tartva, míg a hátsó üléseken helyet foglaló további három gyermek közül a 150 cm-nél alacsonyabbak nem voltak gyermekülésbe rögzítve. Az utasok nem használták a biztonsági övüket sem.A jogosítvánnyal nem rendelkező, a vezetés terén gyakorlatlan vádlott – miközben a megengedett sebességgel haladt – nem előre figyelt, hanem hol a sebességváltót, hol a kéziféket nézte, időnként pedig hátra, a gyerekek felé fordult, ami miatt a járművet önkéntelenül oly mértékben balra kormányozta, hogy azzal letért az úttestről, majd ráhajtott néhány betondarabra, és végül az utat szegélyező rézsűn egy fának ütközött. A baleset következtében a jobb első ülésen utazó felnőtt arcsérüléseket szenvedett, és négy foga is kitörött, míg a karjában tartott kisgyermek, valamint a hátsó ülésen utazó 13 éves kislány is 8 napon túl gyógyulóan, súlyosan sérült meg.  A másik két gyermek és maga a járművezető 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a férfit maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja, és arra tett indítványt, hogy vele szemben a bíróság – az új büntetőeljárási törvényben szabályozott büntetővégzéssel – tárgyalás nélkül végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki. Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség emellett indítványozza azt is, hogy a bíróság a vádlottat határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől, és kötelezze az eddigi eljárás során keletkezett, háromszázezer forintot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére is.

Forrás : HEVES MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG