Hamar a közönség nagy kedvence lett az egriek által is szeretett zenekar legújabb albuma, amely platinát is ért.

Megismételte két évvel ezelőtti bravúrját a Kowalsky mega Vega: az áprilisban megjelent Varázsszavak című új albumuk elérte előző lemezük, a “Még nem éden”  dicsérő adatait. Így a zenekar ezúttal is platina elismerést gyűjtött be, ráadásul egy hónapon belül legújabb albumuk piacra kerülése után.

A sikerrel kapcsolatban úgy fogalmaztak: úgy tűnik a „varázsképességű” szavakra nagy szükség van manapság.

Kolwalsky_meg_a_Vega

A megjelenés előtt három dallal adtak némi ízelítőt a várható zenei repertoárból. Mindhárom nótához képanyag is készült, melyeket a világhálón tették közzé:

Varázsszavak:

Sírig tart:

Mit mondjak még?! :

Megjelenés után a közönség szavazata döntött arról, hogy melyik dalból szülessen a következő klip, melynek hamarosan megkezdik a forgatását.

A fővárosban június 11-én volt a lemezbemutató koncert. Ezzel pedig kezdetét vette a nyári országos turné, amely szabadtéri bulik, fesztiválok sorozatát jelenti.

Figyelem Egriek! Június 25-én városunkhoz közel, Bogácson a XXIV. Bükkaljai Borfesztivál és Nemzetközi Berversenyen koncerteznek.