Rövid időn belül három ügyben is vádat emelt az Egri Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének elkövetése miatt.

Az egyik bűncselekmény egy egri borozó előtt került sor. A 20 éves vádlott itt ütötte meg 2020. május 10-én este ezt a nőt, aki előzőleg a kocsmában arra kérte őt és a barátját, hogy halkabban hallgassanak zenét, mert lejátszójuk bömböltetésével zavarják a többi vendég szórakozását. A bántalmazott asszony nyílt orrcsont-törést szenvedett.

Súlyos testi sértés bűntette a vád az ellen a 31 éves férfi ellen is, aki 2020. szeptember 14-én délelőtt egy bodonyi bisztróban előzetes szóváltást követően lefejelt egy vendéget. A sértett ez esetben is orrcsonttörést szenvedett.

A járási ügyészség mindkét ügyben arra tett indítványt, hogy bíróság próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabjon ki a vádlottakkal szemben.

Súlyosabb, végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott az ügyészség azzal a többszörösen büntetett előéletű 45 éves férfival szemben, aki 2020. február 26-án délben egy egri autóalkatrész üzlet nyitott ajtajában ittasan szóváltásba keveredett egy másik emberrel. A vita azzal végződött, hogy a vádlott nagy erejű ökölcsapást mért a sértett arcába, majd kézzel beütötte a bolt ajtajának középső üvegét. A bántalmazott férfi az ütés következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést, darabos orrcsonttörést szenvedett.

Az ügyben a járási ügyészség indítványt tett arra is, hogy a bíróság rendelje el a vádlott korábbi felfüggesztett szabadságvesztéseinek a végrehajtását, minek következtében az erőszakos elkövető több évre börtönbe kerülhet.

Heves Megyei Főügyészség