alexandra
Kiszállt a NAV a magyar milliárdos cégéhez – vége a patinás vállalatnak.

Vége az Alexandrának – nyilatkozta a cégcsoportot érintő fizetésképtelen helyzetről a könyves birodalmat felépítő, egykori milliárdos Matyi Dezső. Az üzletember szerint átverték, a másik fél szerint ő volt szabálytalan. A Napi.hu értesülése szerint a NAV munkatársai kiszálltak a könyvkereskedő pécsi logisztikai központjához.

Az Alexandrának gyakorlatilag előkészítették a végét, azt gondolom, hogy sajnos vége – nyilatkozta Matyi Dezső, a könyves cégcsoportot létrehozó vállalkozó a TV2 Tények Extra műsorának. Matyi szerint átverték őt, a másik fél szerint ő volt szabálytalan. Az Alexandra könyvesbolt hálózatot érintő, a könyvkiadókkal szemben fizetésképtelenné vált könyvnagykereskedő Könyvbazár Kft. és az üzleteket működtető Rainbow Üzletlánc Kft. közt kialakult elszámolási vita kapcsán most először adott interjút Matyi Dezső, eddig jogi képviselőjén keresztül reagált a sajtó megkeresésére.

A Matyi vezette Könyvbazár mintegy hárommilliárd forintos adósságot halmozott fel a könyves partnereivel szemben, ugyanakkor a Könyvbazárnak sem fizet a könyveket az üzleteiben értékesítő Rainbow. A Rainbow 50 százalékos tulajdonosa a Wolf-CRS Kft., amely a menedzsment jogokkal is rendelkezik, míg a fennmaradó 50 százalékon Matyihoz köthető személyek osztoznak. (Az elszámolási vitáról itt olvashat.) A kiadók kivonták könyveiket a boltokból.

NAV-intézkedés Pécsett

A Napi.hu úgy értesült, hogy a NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága munkatársai e hét elején megjelentek a Könyvbazár pécsi, Üszögi kiserdő utcai fióktelepén, ahol a könyvnagykereskedő raktárbázisa, autóparkja és irodái vannak. Hogy milyen intézkedésre került sor, megkérdeztük a NAV-tól, csütörtök óta várjuk válaszukat.

Korábban Somogyi Ferenc, az Alexandra-cégek átvilágítását – a tulajdonosok kérésére – elvégző PD Consulting Kft. vezetője nyilatkozott arról, hogy az átvilágítás során több szabálytalanságra bukkantak, tavaly decemberben és idén januárban három büntető feljelentést is tettek költségvetési csalás és sikkasztás miatt. Hogy a NAV lépése összefüggésben van-e a rendőrségi feljelentéssel, egyelőre nem tudtuk meg az adóhatóságtól.

Kik tették tönkre az egykori milliárdost?

A Matyi Dezsővel készült interjút több részben tervezi leadni Andy Vajna tévéje, az első részben Matyi beszélt egy adószakértőről, akit az Alexandra adósságrendezésével bízott meg 2013-ban, s aki a társaságok átvilágítását végző tanácsadóval most együtt keres új gazdát a könyves hálózatnak.

Az üzletember arról is beszélt, hogy “veri a fejét a falba”, mert az elmúlt években hallgatott az “úgynevezett tanácsadókra”.

Az ügy szövevényes részleteiről bővebben ITT olvashatsz.

(napi.hu)