_EEJ_story
Először nyerte el egy magyar az Eurojackpot főnyereményét, aki másodmagával több milliárd forintot nyert.

Igazi szerencse fia az a honfitársunk, aki pénteken elvitte az Eurojackpot főnyereményét egy játékostársával. E játékban ugyains 1:95 millióhoz az esély a főnyereményre.

Az Eurojackpot mégis nagyon csábító, hiszen a főnyereménye minden héten legalább bruttó 10 millió euró, amelyet a résztvevő országok bármelyikében megnyerhetnek a játékosok. Ehhez 50 számból ötöt, továbbá 10 pótszámból kettőt kell eltalálni.

milliomos_jackpot

Magyarországon a legnagyobb nyeremény eddig 324 209 493 forint volt, melyet 2015-ben vittek el a 7. játékhéten.

Most pénteken azonban mintegy 7 milliárd forint volt a főnyeremény, amelyet egy magyar nyert el játékostársával.

Az Eurojackpot 2012 márciusában indult és jelenleg 16 országban játszható (Izland, Finnország, Norvégia, Svédország, Dánia, Észtország, Lettország, Litvánia, Hollandia, Németország, Csehország, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Olaszország és Spanyolország). Magyarországon 2014. október 10-én volt az első sorsolás.  A sorsolásokat péntekenként Finnországban, Helsinkiben tartják, magyarországi idő szerint 21 óra és 22 óra között.